Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Budapest mellett Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Egerben, Békéscsabán, Salgótarjánban is tartanak ponthatárváró bulit - itt találjátok a legfontosabb infókat.
Budapest
A fővárosi Pont Ott Parti helyszíne az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusa lesz, ahol este nyolctól kivetítik a ponthatárokat, és számos felsőoktatási intézmény, illetve az Oktatási Hivatal is információs pulttal várja a leendő egyetemistákat, főiskolásokat. A teljes programot itt nézhetitek meg.
Pécs
A pécsi Pont Ott Parti július 24-én 18 órakor kezdődik, este nyolcig koncerteket hallgathatnak a felvételizők – nyolckor pedig kivetítik a ponthatárokat. Este tíztől a Csaknekedkislány zenél, tizenegytől pedig a Club Fashionben lesz afterparti. Az esemény Facebook-oldalát itt találjátok.
Eger
Azok, akik Egerben várják a ponthatárokat, a Club Café & Bárban bulizhatnak, erről itt olvashattok.
Szeged
A ponthatárhúzást óriáskivetítőn közvetítik Szegeden július 24-én 20 órától, méghozzá a Dugonics téren, a JATE Klubban pedig aztán ünnepelhetnek is a leendő gólyák. Sztárfellépő is megvan már: a Supernemre bulizhattok. Részleteket itt találhattok.
Debrecen
Július 24-én a debreceni felvételizők is együtt várhatják az egyetemi-főiskolai ponthatárokat. Szerdán a város Red and White klubjában várhatjátok a kihirdetést, közben dartssal, illetve csocsóval is játszhattok. Este 20:00-tól óriási kivetítőn nézhetitek a ponthatárokat, azután pedig kezdetét veszi az afterparti, amelyet dj Juhász Laci biztosít majd. Részleteket itt találtok.
Békéscsaba
Békéscsabán is tartanak Pont Ott Partit július 24-én – a Csabagyöngye stégen várhatjátok együtt a 2019-es felsőoktatási felvételi ponthatárairól. A Facebook-eseményt itt találjátok.
Salgótarján
Salgótarjánban is tartanak Pont Ott Partit a ponthatárhúzás napján: a Fő téren a koncertek 17 órakor kezdődnek, fellép a Margaret Island, Szabyest, Nemazalány, az USNK és DJ Newik. A ponthatárokat este nyolctól hozzák nyilvánosságra. Az esemény Facebook-oldalát itt találjátok.
Miskolc
Miskolcon is szerveznek ponthatárváró bulit: a Szinva teraszon 17 órától kezdődnek a programok, este nyolckor pedig kihirdetik az idei felvételi ponthatárait. Az esemény Facebook-oldalát itt találjátok.
Szombathely
A szombathelyi LvL Up Esport Bárban online figyelemmel kísérhetik a szombathelyi diákok a 2019-es ponthatárokat. Ráadásul azok számára, akiknek sikerül a felvételi ponthatár elérése, meglepetéssel is készülnek. Az esemény Facebook-oldalát itt találjátok.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).