Pótfelvételi: ha bekerültetek valahova a "sima" felvételin, nem jelentkezhettek

Két hét múlva kihirdetik a 2019-es felsőoktatási felvételi ponthatárait, vagyis kiderül, ki melyik egyetemen-főiskolán kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. Utána pedig indul a pótfelvételi.

  • Eduline

A 2019-es szabályokat még nem hozták nyilvánosságra – maga a pótfelvételi eljárás csak a ponthatárok kihirdetését, vagyis július 24-ét követően indul el -, ám a szabályok az előző években pontosan meghatározták, kik jelentkezhetnek a pótfelvételire.

Az előző években – és ez várhatóan idén is így lesz – csak azok vehetnek részt a pótfelvételin, akik az idei általános felvételire egyáltalán nem jelentkeztek, vagy egyetlen szakra sem kerültek be.

Felvételi 2019: hol kérhettek segítséget?

Július 12-ig változtathattok a 2019-es felvételin megjelölt szakok sorrendjén, pótolhatjátok a még hiányzó dokumentumokat, július 24-én pedig jönnek a ponthatárok. De kitől kérhettek segítséget, ha úgy látjátok az e-felvételi felületén, hogy valami nem stimmel?

Vagyis a pótfelvételi nem megfelelő B terv azok számára, akik július 24-én bejutnak ugyan valamelyik megjelölt képzésre, de valójában nem szeretnék ott megkezdeni tanulmányaikat szeptemberben.

Ha már most tudjátok, hogy valamelyik – megjelölt – képzésen biztosan nem kezdtek majd el tanulni, vonjátok vissza azt a jelentkezési helyet, erre július 12-ig van lehetőségetek.

A 2019-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.