Ötévesen érettségizett egy brit óvodás

Ötévesen érettségizett matematikából egy brit óvodás – a londoni Deborah Thorpe szombatonként különórákat vesz, hétfőtől csütörtökig pedig soha nem tévézhet, így készül a vizsgáira.

  • Eduline
A hatéves óvodás - már leérettségizett
YouTube

A kislány néhány hónapja jelentkezett a GCSE vizsgára, amelyet normál esetben tizenhat-tizenhét évesen töltik ki a középiskolások, persze több hónapnyi felkészülés után, írja a Telegraph.

„Nem mondanám, hogy a matematika a kedvenc tantárgya, de mivel orvos akar lenni, természettudományokból és matematikából is jól kell teljesítenie” – mondta a kislány édesapja. „Az újságokban sok olyan gyerekről lehet olvasni, akik nagyon korán elértek egészen jó eredményeket. Ilyenkor arra gondol az ember, hogy mi miért ne tehetnénk meg ugyanezt?” – magyarázta.

Az ötéves óvodás az újságíróknak azt mondta, egyelőre nem tudja, hogy a következő évben levizsgázik-e még valamilyen tantárgyból, de abban már most biztos, hogy ha felnő, orvosként fog dolgozni.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.