Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Május 2-án kezdődik a 2011-es tavaszi érettségi időszak, az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 2. és 8. között tartják. Itt olvashatjátok az idei emelt szintű szóbeli tételek címét magyar nyelvből és irodalomból.
| Próbáld ki, hány százalékosra tudnád megírni a 2010-es májusi, középszintű magyarérettségit: a feladatlapot és a megoldókulcsot itt találod. A 2011-es érettségi időpontjait pedig itt nézheted meg. |
ÉLETMŰVEK
1. Ars poeticus vonatkozások Petőfi Sándor lírájában és Az apostolban
2. Tematikus, szerkezeti és formai változatosság Arany János balladaköltészetében
3. A magyar líra megújítása Ady Endre Új versek és Vér és arany kötetében
4. A költői magatartásforma változása Babits Mihály életművében a Sziget és tenger (1925) című kötet
időszakától
5. Lélekrajz és társadalomkép Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényében és az Esti Kornél-kötet
novelláiban
6. A társadalmi és a személyes lét válságának megjelenítése József Attila kései (1935–37) költészetében
PORTRÉK
7. A veszteségélmény megjelenítése és feldolgozása Csokonai Vitéz Mihály lírájában
8. Romantikus világszemlélet és képalkotás Vörösmarty Mihály költészetében a Szózattól a Fogytán van
napod…-ig
9. Mikszáth Kálmán látás- és ábrázolásmódjának sajátosságai A jó palócok és a Tót atyafiak novelláiban
10. Regényszerkezet és közlésforma Ottlik Géza Iskola a határon című alkotásában
LÁTÁSMÓDOK
11. Az alapeszme és az emberideál megjelenítése Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzában
12. A modernitás megjelenése Juhász Gyula és Tóth Árpád lírájában
13. Létértelmezés és költői nyelv Pilinszky János Harmadnapon című kötetében
KORTÁRS IRODALOM
14. Az életsorsok művészi ábrázolása Szabó Magda Régimódi történet című regényében
15. Elbeszélésmód és történetvezetés Gion Nándor Virágos katona című regényében
VILÁGIRODALOM
16. A homéroszi világlátás az Iliász vagy az Odüsszeia alapján
17. A reneszánsz és a humanizmus törekvéseinek megjelenése az itáliai irodalomban Petrarca és
Boccaccio művei alapján
SZÍNHÁZ- ÉS DRÁMATÖRTÉNET
18. A konfliktusrendszer és a szerkezet sajátosságai Katona József Bánk bán című tragédiájában
19. Polifónia és atmoszférateremtés a csehovi dramaturgiában a Sirály vagy a Három nővér alapján
AZ IRODALOM HATÁRTERÜLETEI
20. A negatív utópia jellemzői George Orwell 1984 című regényében
Tételek magyar nyelvből
EMBER ÉS NYELV
1. A nyelvi jelrendszer; a nyelv változó jelrendszere
2. A beszéd mint cselekvés
KOMMUNIKÁCIÓ
3. A kommunikáció funkciói; a beszédhelyzet és a szövegkörnyezet kommunikációt alakító tényezői
4. A tömegkommunikáció nyelvi sajátosságai és hatása a nyelvhasználatra
A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE
5. A nyelvművelés jelentősége; szerepe napjainkban
6. A nyelvújítási mozgalom törekvései; szerepének értékelése
7. Legfontosabb kéziratos nyelvemlékeink; a Halotti beszéd és könyörgés nyelvi jellemzői
NYELV ÉS TÁRSADALOM
8. A magyar nyelv területi nyelvváltozatai és a norma
9. A társadalmi nyelvváltozatok főbb különbségei
A NYELVI SZINTEK
10. A morfémák típusai és kapcsolódási lehetőségei
11. A névmások rendszere; a névmások szerepe a szövegalkotásban
12. A magyar helyesírási rendszer; a központozás szerepe
13. A szintagmatikus kapcsolatok típusai
A SZÖVEG
14. A lineáris és a globális kohézió
15. A szövegközlés két típusa, a beszéd és az írás összehasonlítása
A RETORIKA ALAPJAI
16. Az érvelés fajtái és módszerei
17. A kiemelés és a tömörítés műfajai, módszerei; a vázlatkészítés
STÍLUS ÉS JELENTÉS
18. Az állandósult nyelvi formák (szólás, közmondás, szállóige, állandósult szókapcsolatok, nyelvi
panelek)
19. A társalgási és a hivatalos stílusréteg jellemzőinek összevetése
20. A szövegelrendezés, az alakzatok stílushatása; az ismétlés változatai
Forrás: Oktatási Hivatal
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).