Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Jelentősen nőtt az általános felsőoktatási felvételi eljárásra elektronikus úton jelentkezők száma a tavalyihoz képest az előzetes adatok szerint - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kerékgyártó Sándor, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette: tavaly elektronikus úton 64 274-en nyújtottak be felvételi jelentkezést, míg az idén 88 200-en. Mint Hoffmann Rózsa közölte, az idei jelentkezők összlétszáma még nem ismert, mert a papíralapú jelentkezések feldolgozása még most zajlik.
Az államtitkár kiemelte: "óriási eredménynek" tekintik, hogy az idén - az előző évvel ellentétben - gond nélkül zajlott a jelentkezés az Oktatási Hivatal, az Educatio Kft. és az oktatási államtitkárság összefogásának eredményeként, és jelentősen nőtt azok száma, akik minden nehézség nélkül töltötték ki elektronikus úton az űrlapokat.
Utalt arra, hogy az új felsőoktatási törvény majdani bevezetése nem érinti az idei felvételi rendszert, sőt 2012-ben sem lesznek jelentős változások ezen a téren. "A fiatalok pártján állunk, ezért olyan rendszert dolgozunk ki", amelynek keretében lesz elég idejük a tanulóknak felkészülni a változásokra - fogalmazott.
Kérdésre válaszolva Hoffmann Rózsa elmondta: heteken belül megkezdik a több mint 550 vélemény bedolgozását az új közoktatási törvény tervezetébe, amelyet péntektől kezdődően tárgyalnak meg különböző szakmai szervezetekkel. Céljukként jelölte meg, hogy a készülő törvény jogi normaszövege "egy stabil szöveg legyen". Alapvetéseiben nem változott a december elején közzétett koncepció, "csak részleteiben alakult" - mutatott rá.
Az oktatási államtitkárság saját magának május 1-jét szabta meg az új közoktatási törvény véglegesítésének végső határidejeként - fűzte hozzá. Arról is beszélt, hogy felmenő rendszerben szeretnék bevezetni a mindennapos testnevelésórákat, és növelni tervezik a szakértői testületek létszámát is; ezen célok eléréshez azonban az eddiginél több tanárra lesz szükség.
A Nemzetgazdasági Minisztériummal az új jogszabályok anyagi fedezetéről folyamatosan egyeztetnek, hogy azok "elviselhető terhet rakjanak az ország vállára" - tette hozzá Hoffmann Rózsa.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).