Ma döntenek az érettségi rendszer megváltoztatásáról

A közoktatási törvény buktatással kapcsolatos módosítását és az emelt szintű érettségivel összefüggő törvénymódosítást vitatja meg ma az Országgyűlés.

  • Eduline
A KDNP-s Hoffmann Rózsa által beterjesztett, a közoktatásról szóló törvény módosítása alapján már szeptembertől visszaállítanák a buktatás lehetőségét az általános iskola második osztályának végétől. A javaslat rögzíti, hogy az első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul. A másodikban év végén és a további évfolyamokon a tanulókat osztályzással értékelik, de az iskola pedagógiai programban elő lehet írni a szöveges értékelést is.

Az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról szóló törvényjavaslat szerint a kormány döntene arról a jövőben, hogy mely képzések esetében, hány és mely tantárgyakból legyen a felsőoktatási képzésbe való belépés feltétele az emelt szintű érettségi. A fideszes Pokorni Zoltán és Pósán László által benyújtott előterjesztés szerint ha a parlament is elfogadja a változtatásokat, akkor először a 2013 őszén induló képzéseknél kellene alkalmazni.

mti/eduline

Hozzászólások

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.