Angol érettségi: itt vannak a feladatlapok és a megoldások

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1.162 helyszínen 58.007 diák, emelt szinten 81 helyszínen 4.902 tanuló írta meg ma az angol érettségit. A feladatlapokat déltől, az általunk javasolt, tehát nem hivatalos megoldásokat pedig délután egy órától nézhetitek meg.

  • Eduline

A közép- és emelt szintű angol érettségi hivatalos megoldásait itt nézheted meg.

Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Ebből az első rész, az "Olvasott szöveg értése" 60 perces, a második rész, a "Nyelvhelyesség" feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces "Hallott szöveg értése" vizsgaösszetevő következik, végül az "Íráskészség" 60 perc időtartamú feladatsora. 2011-ben érettségizel? Az eduline-on idén is megtalálhatod a középszintű feladatsorokat és a szaktanárok által javasolt megoldásokat - rögtön az írásbeli után!

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán a már felsorolt vizsgaösszetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, a feladatok megoldására fordítható idő azonban sorrendben 70, 50, 30, illetve 90 perc.

Az íráskészség vizsgarésznél a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszközt nem vehetnek igénybe a diákok.

Általunk javasolt megoldókulcs:

És a feladatsor:

I. Olvasott szöveg értése

[[ Oldaltörés (angol 2) ]]
[[ Oldaltörés (angol 2) ]]
[[ Oldaltörés (II. nyelvhelyesség) ]]

II. Nyelvhelyesség

[[ Oldaltörés (nyelvhelyesség 2.) ]]
[[ Oldaltörés (III. Hallott szöveg értése) ]]
III. Hallott szöveg értése

[[ Oldaltörés (IV. Íráskészség) ]]
IV. Íráskészség

Hozzászólások
@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.