Felsőoktatási felvételi 2026: így számíthatjátok ki a pontjaitokat egyszerűen
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
Sokan megijedhettek a hosszú szövegezésű feladatoktól - mondja a matekerettsegi.hu szakértője. Az idei matekérettségiben több volt a "kevert" feladat, és a végére becsúszott egy nem középszintű kérdés is.
"Egyértelműen könnyebb volt az első rész a tavalyihoz képest" - mondja az eduline-nak Baloghné Békési Beáta a matekerettsegi.hu szakértője. Ugyan a 11-es és a 12-es feladatnak kicsit bonyolultabb volt a megfogalmazása, igazából ezek sem voltak nehezek. A 12-esben voltak direkt felesleges adatok, ezért alaposan át kellett olvasni, de maga a megoldás itt sem volt bonyolult.
Más a helyzet a második rész feladatait illetően, ezekben ugyanis fokról fokra "bekeményítettek" a készítők. "A 13-as viszonylag egyszerű volt, és még a 14-15-ös feladatok sem voltak rettenetesen nehezek. De az utolsó három példa nagyon terjedelemes és bonyolult szövegezésű volt, ráadásul több témakört is számonkértek bennük" - elemez a szakértő. Ezekből a feldatokból kettőt kellett csak kiválasztani, a matematika tanár szerint viszont félő, hogy sokan bepánikoltak a hosszú szövegek láttán, és nem volt türelmük pontról pontra végig menni a példákon.

"Mindent összevetve mégis egyszerűbbnek tartom az idei érettségit, mert nem voltak benne meglepetések, mint a tavalyi feladatsorban. Egyedül a 18-as feladat utolsó részkérdését nem tartottuk korrektnek, mert a binomiális eloszlás egyáltalán nem középszintű tananyag, ezért sok gyereknek fogalma sem volt róla, hogy mit várnak tőle ebben a feladatban. Le a kalappal azok előtt, akik mégis ezt az utolsó példát választották, hiszen ebben volt síkgeometria, térgeometria és valószínűségszámítás is" - mondja Baloghné Békési Beáta.
A matekerettsegi.hu az érettségi előtti felkészülési időszakban egy-egy témakört járt körbe és így segített titeket, hogy a vizsgán minden olajozottan menjen. Ezeket az anyagokat itt találjátok.
edulineJúlius 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
A vasárnapi pedagógusnaphoz kapcsolódva jelenthetné be a kormány a NOKS-dolgozók bérrendezését – véli Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Szerinte egy ilyen döntés szimbolikus gesztus lenne az új oktatási vezetés részéről.
A Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, a Tanítanék Mozgalom vezéralakja még a 2016-os diáktüntetések idején vált ismertté. Később otthagyta az oktatást, jelenleg Dániában él. Most pedig nyílt levelet írt Lannert Judit oktatási miniszternek, amit teljes egészében közlünk.
Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.
Pedagógusnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a tanárokat, óvodapedagógusokat és minden nevelő-oktató munkát végző szakembert Lannert Judit. A miniszter üzenetében a pedagógusok értékeléséről is beszélt, hangsúlyozva, hogy annak a szakmai fejlődést kell szolgálnia, nem pedig a megbélyegzést.
Miközben országosan közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány, és számos egyetemi kollégium felújításra szorul, a kormány új kollégiumi helyek építését ígéri az uniós forrásokból. Vitézy Dávid a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Brüsszelből hazahozott pénzek egy részét a lakhatási válság enyhítésére fordítanák.
Bár a nyári időszakban esténként már most is lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát az autóforgalom elől, a Fővárosi Diákközgyűlés tagjai szerint a Duna-partban még több lehetőség rejlik. A testület egy olyan programot mutatott be, amely a rakpartot még inkább a kikapcsolódás, a közösségi élet és a fenntartható városhasználat szolgálatába állítaná.
A sztrájkjog visszaállítása, a tankerületek átvilágítása, az SNI ellátás helyzete – többek között ezekről egyezetett az oktatási és gyermekügyi miniszter civil szervezetek képviselőivel.