Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy vagy két tantárgyból letett emelt szintű érettségi vizsgához kötné a diplomát adó felsőoktatási képzésben való részvételt a közoktatási törvény 29 szocialista képviselő által javasolt módosítása - jelentette be Tatai-Tóth András (MSZP) hétfőn, a javaslat általános parlamenti vitájában.
Tatai-Tóth András expozéjában kifejtette: a szabályozás visszatérést jelenthet a kétszintű érettségi eredeti koncepciójához, vagyis ahhoz, hogy a középszintű vizsga követelményei az általános műveltségi szinthez igazodnak, míg a felsőoktatási képzésbe való bekapcsolódáshoz emelt szintű érettségire van szükség.
Hozzátette: a javaslat megszünteti a pedagógusok kötelező 120 órás továbbképzését. Erre a jövőben az intézményvezető kötelezheti a pedagógust, aki önálló felkészüléssel is eleget tehet ennek a feladatának.
A módosítás továbbá lehetővé tenné, hogy az iskolák kötelező szabályokat írjanak elő az intézmény területére belépőknek, az elmúlt időszakban ugyanis sokszor okozott problémát, hogy a szülők vagy más rokonok konfliktusba keveredtek a pedagógusokkal, illetve megzavarták az oktatást - emlékeztetett a kormánypárti képviselő.
mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.