Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Szerda reggel nyolc órától a fizika-, délután két órától a rajz- és vizuális kultúra írásbelivel folytatódik a tavaszi érettségi. Fizikából középszinten 693 helyszínen 5804 diák magyarul, 16 helyszínen pedig 79-en öt különböző idegen nyelven (angol, francia, német, spanyol, szerb) tesznek vizsgát. Emelt szinten 26 helyszínen 545 diák érettségizik.
A fizika írásbeli középszinten 120 percig tart. A vizsgázóknak a feladatsor első részében 20 rövid, feleletválasztós kérdést, míg a második részben három összetett feladatot kell megoldaniuk (ahol a harmadik feladatnál két példa közül választhatnak egyet a diákok).
Az emelt szintű fizika írásbeli 240 perces, és három részből áll: az első részben 15 feleletválasztásos kérdés, a második részben egy esszé megírása a feladat (itt három téma közül egyet kell kiválasztani, és kifejteni a megadott szempontok alapján), míg a harmadik részben 4 összetett feladatot kell megoldani. Függvénytáblázatot és egyszerű zsebszámológépet mindkét szinten használhatnak a diákok.
Rajz és vizuális kultúra tárgyból középszinten 393 helyszínen 1791 vizsgázó magyarul, míg 1 diák szerb nyelven tesz érettségit. Emelt szinten 7 helyszínen 22-en vizsgáznak. A középszintű írásbeli 180 perces, az emelt szintű gyakorlati vizsga 240 perces.
A tavaszi érettségi csütörtök reggel a kémia, délután a földrajz írásbelivel folytatódik.
forrás: echotv.hu
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).