Rekord a felvett diákok arányában!

2008-ban a jelentkezők túlnyomó többsége sikeresen bejutott a felsőoktatásba. A tavalyival csaknem megegyező számú felvett hallgatók többsége államilag támogatott képzésre került be. A felvettek hatvanöt százaléka államilag támogatott képzésen kezdheti meg tanulmányait.

  • Eduline

2008-ban a jelentkezők túlnyomó többsége sikeresen bejutott a felsőoktatásba. A tavalyival csaknem megegyező számú felvett hallgatók többsége államilag támogatott képzésre került be. A nappali tagozatosok aránya 69 százalék, részidős képzésen az újdonsült egyetemisták és főiskolások 28 százaléka vehet részt. (A többiek a távoktatásban meghirdetett helyeken osztoznak).

Drasztikusan csökkent a jelentkezők száma

Míg 2007-ben 109 ezer jelentkezőből 81 ezer diákot vettek fel, ebből 48 ezer diákot államilag finanszírozott képzésre, az idei évben 97 ezer diákból a tavalyival közel azonos kb. 81 ezer hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől felsőfokú képzésben.

Legtöbb hallgatót fogadó iskolák

A legtöbb hallgatót a BGF Kereskedelmi és Vendéglátóipari kara fogadja idén. Második a tavalyi első ELTE Bölcsészkar. Kiszorult a tavalyi tizes listából a szegedi és a pécsi bölcsészkar.

Továbbra is a gazdálkodási szakok a legnépszerűbbek

A népszerűségi toplista ezekből a szakokból áll:

- gazdálkodási és menedzsment

- turizmus és vendéglátás

- jogász

- mérnök informatikus

- pénzügy és számvitel

- gépészmérnöki

- kommunikáció és médiatudomány

- kereskedelem és marketing

- villamosmérnöki

- andragógia

Felvi.hu / Eduline

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.