Kellemetlen meglepetés: három szakon is megemelte a ponthatárokat a Corvinus

Az államtitkárság ígérete ellenére három szakon is a központilag meghatározott, állami ösztöndíjas ponthatárnál magasabban húzta meg a bekerülési limitet a Budapesti Corvinus Egyetemen: a kereskedelem és marketing alapszakra 452, a nemzetközi gazdálkodás szakra 463, a turizmus-vendéglátás képzésre pedig 446 ponttal lehetett bekerülni.

  • Eduline
Shutterstock

A vártnál magasabb a ponthatár a Budapesti Corvinus Egyetem három alapképzésén. Tizenhat népszerű, állami ösztöndíjas szakon az idén is központi ponthatárt húztak, a Corvinuson három szakán azonban azoknál is magasabb pontszámra volt szükség.

A 2014-es felvételi összes ponthatárát itt nézhetitek meg. 

A kereskedelem és marketing alapképzésen 449 pont helyett 452 pontnál, a nemzetközi gazdálkodás szakon 460 helyett 463-nál, a turizmus-vendéglátás szakon pedig 446-nál húzták meg a határt. A felsőoktatási államtitkárság korábban azt ígérte, emelkedni biztosan nem fognak ezek a ponthatárok: a többi intézményben így is történt.

A ponthatárokat tavaly lejjebb kellett vinni, mert túl kevés hallgató került volna be állami ösztöndíjas képzésre. Az idén így a 2013-as "korrigált" ponthatárokat kellett elérniük azoknak a jelentkezőknek, akik államilag támogatott formában szeretnék elkezdeni tanulmányaikat szeptemberben.

Összesen 18 530 felvételiző jelölte meg első helyen a tizenhat szak valamelyikét, ezek közül a legnépszerűbb - 3389 elsőhelyes jelentkezővel - az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodási és menedzsment, amelyet az osztatlan jogászképzés (2797 elsőhelyes jelentkező), a turizmus-vendéglátás (2606 elsőhelyes jelentkező), a kereskedelem és marketing (1982 elsőhelyes jelentkező), valamint a pénzügy és számvitel (1883 elsőhelyes jelentkező) követ.

A korábban slágerszaknak számító kommunikáció és médiatudomány az elmúlt két évben sokat veszített népszerűségéből - 2012-ben még több mint kétezren sorolták a jelentkezési lap első helyére, míg az idén csak 833-an -, így az állami ösztöndíjas helyekért is kisebb volt a harc. 

Szak

Központi ponthatár 2014

alkalmazott közgazdaságtan

465

andragógia

430

emberi erőforrások

443

gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés

465

gazdálkodási és menedzsment

460

kereskedelem és marketing

449 (Corvinus: 452)

közszolgálati

440

nemzetközi gazdálkodás

460 (Corvinus: 463)

pénzügy és számvitel

458

turizmus-vendéglátás

428 (Corvinus: 446)

üzleti szakoktató

440

igazságügyi igazgatási

424

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

410

kommunikáció és médiatudomány

455

nemzetközi tanulmányok

465

jogász

464

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.