Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Az idén is nehéz lesz állami ösztöndíjas helyet szerezni azon a 16 népszerű szakon, ahol központi ponthatárt húztak.

Az idén is nehéz lesz állami ösztöndíjas helyet szerezni azon a 16 népszerű szakon, ahol központi ponthatárt húztak. A gazdasági képzések nem veszítettek népszerűségükből, így azoknak, akik az idei felvételi favoritját, a gazdálkodási és menedzsment szakot jelölték meg, fel kell készülniük arra is, hogy a központilag meghúzott 460 pontos határ miatt csak önköltséges képzésre jutnak be. Tavaly az államis ponthatárt csupán 150 jelentkező érte el.
A jogászképzésre és a kommunikáció szakra jelentkezők sem dőlhetnek hátra: előbbit 2299-en, utóbbit 1322-en jelölték meg államilag finanszírozott formában. Jogon 464 pont a határ - ezt tavaly 133-an tudták elérni -, míg a kommunikáció- és médiatudomány szakra jelentkezőknek 455 pontot kell összegyűjteniük, ha államis helyet szeretnének. 2013-ban ez csupán 25 diáknak sikerült. Hányan juthatnak be a tizenhat népszerű szakra? Itt olvashatjátok el összefoglalónkat.
Képzés | Összes jelentkező | Elsőhelyes jelentkezők | Állami ösztöndíjas helyre jelentkezők |
Alkalmazott közgazdaságtan | 401 | 175 | 314 |
Andragógia | 894 | 321 | 655 |
Emberi erőforrások | 2255 | 916 | 1460 |
Gazdálkodási és menedzsment | 7066 | 3422 | 4081 |
Gazdaságelemzés | 169 | 81 | 169 |
Igazságügyi igazgatási | 1854 | 838 | 1321 |
Jogász | 3655 | 2831 | 2299 |
Kereskedelem és marketing | 5269 | 1991 | 3372 |
Kommunikáció- és médiatudomány | 1979 | 839 | 1322 |
Közszolgálati | 279 | 64 | 223 |
Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási | 883 | 332 | 568 |
Nemzetközi gazdálkodás | 2845 | 1371 | 1958 |
Nemzetközi tanulmányok | 1864 | 896 | 1353 |
Pénzügy és számvitel | 3370 | 1923 | 2276 |
Turizmus és vendéglátás | 5181 | 2665 | 3842 |
Üzleti szakoktató | 114 | 80 | 95 |
A legfrissebb felvételi statisztikákat itt találjátok, a 2014-es felvételi legnépszerűbb alapszakjairól itt olvashattok, arról pedig, hogy mely szakokra lesz idén a legnehezebb bejutni, innen tájékozódhattok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.