Úszásoktatáson elmerült a vízben, újra kellett éleszteni egy gyereket Kőbányán

Azt sem tudják megmondani, mikor merült el és pontosan mennyit volt víz alatt az a hároméves kisfiú, aki november 11-én merült el az egyik medencében a KSC úszásoktatásán.

  • Székács Linda

Úszásoktatás közben elmerült a vízben, újra kellett éleszteni egy hároméves kisfiút a Kőbánya Sport Club (KSC) úszásoktatásán - erről írt novemberben az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán.

A 444 a történtekkel kapcsolatban most arról ír; az eset a KSC Turi György által vezetett szakosztályán a Kőér utcai uszodában történt, ahol az oktatást Turi felesége, Turi Varga Zsuzsanna, valamint az ő fia, Pulai Vince tartja, miközben a szülők kint várakoznak a folyosókon és csak az utolsó 5 percre mehetnek be.

November 11-én azonban az egyik szülő arra lépett be, hogy az oktatáson résztvevő két gyereke közül az egyik üveges tekintettel fekszik a medence szélén, az edzők pedig telefonon a mentőkkel beszélnek.Mint később a mentősöktől kiderült, a fiát újra kellett éleszteni, mert elmerült a vízben.

 

Azt senki sem tudta megmondani, hogy a gyerek mikor merülhetett el, és mennyit volt a víz alatt, de leállt a légzése és a keringése is. Pulai Vince, az egyik edző élesztette újra a diszpécser utasításait követve; ami után a kisfiú az uszodában háromszor, és még a kórházban is vizet hányt. Orvosi kartonja szerint 15 másodpercet volt víz alatt, mindez azonban csak becslés.

A szülők szerint a KSC nem kezelte jól az esetet, a történtekkor nem kaptak megfelelő tájékoztatást és belső vizsgálat sem indult. A 444 szerint az edzők igyekeznek "a szőnyeg alá söpörni az ügyet". Turi Varga Zsuzsanna ráadásul egy héttel az eset után kitüntetést vett át.

Az ügyben a szülők feljelentést tettek.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.