„Itt nincs gazdagság, de mi boldogok vagyunk”

Legyen szó középiskolásokról vagy egyetemistákról, az európai cserediákok legkedveltebb célpontjai általában más európai országok, az Egyesült Királyság vagy Észak-Amerika, de a koreai és japán kultúra népszerűsége miatt Ázsia felé is szívesen veszik az irányt a bátrabbak.

Kevesen veszik fontolóra a dél-amerikai kontinenst, hiszen az itt található országok nevét hallva a legtöbbeknek a drogok, szervezett bűnözés, bandaháborúk és a szegénység jut az eszébe. Pedig a kontinens és annak országai teli vannak káprázatos tájakkal, örökzöld esőerdőkkel, remek ételekkel, kedves emberekkel és gazdag kultúrával. Elég csupán a riói karneválra, a különböző latin táncokra vagy a most is létező indián törzsekre gondolni.

Paraguay

Egy budapesti gimnázium 12. osztályos diákja, Bartos Ágnes (Ágó) közel egy éve érkezett cserediákként Paraguayba egy nemzetközi diákcsere program, a Youth for Understanding (YFU) magyarországi szervezetén keresztül. A lehetőségről egy barátján keresztül hallott, aki korábban szintén ennek a szervezetnek köszönhetően utazott egy külföldi csereévre.

„Eredetileg Norvégiába szerettem volna menni, de meggyőztek, hogy hozzám sokkal jobban illik Paraguay például azért is, mert az iskolámban spanyolt tanulok” – mesélte az Eduline-nak Ágó, aki a kiutazása előtt alaposan mérlegelte a lehetőségeit. Jelentkezett a szervezethez önkéntesnek, rendezvényeken vett részt, ahol számos olyan diákkal beszélgetett, akik már voltak csereéven Európában, vagy olyan egészen távoli országokban, mint például Japán.

Emellett a szervezeten belül is segítették a választását, de cserébe néhány kitételnek is meg kellett felelnie. Ajánlott például (néhány esetben kötelező), hogy a külföldi csereévre készülő diákok legalább alapszinten beszéljenek angolul, vagy a célország anyanyelvén. De számítanak a tanulmányi eredmények is; a bukdácsoló, egyes-kettesre álló tanulókat például érthető okokból nem fogadják. Egyéb követelmények Ágó szerint nincsenek; elég bátornak és nyitottnak lenni.

Bartos Ágnes

Így érkezett meg tehát tavaly júliusban Paraguayba, ahol a beszélgetésünk időpontjában, március végén már majdnem kilenc hónapja tartózkodott anélkül, hogy akár egyszer is hazautazott volna. Erre ugyanis nincs lehetőség, és bár néha elfogja a honvágy, azt mondja, szerető, kedves és befogadó közösségbe érkezett.

Nagyon szerencsés családhoz kerültem, nagyon nyitottak és nagyon befogadóak voltak már az első perctől kezdve

– mondta a fogadócsaládjáról, ahol három fogadott testvért is kapott. De hasonlóképp fogadták az iskolájában is, ahol egyébként ő az egyetlen cserediák.

Itt az oktatás jelentősen eltér a magyar rendszertől. Hosszabbak, 120 percesek például a tanórák, cserébe viszont rövidebbek a napok. Dél környékén mindenki – akinek van rá lehetősége – hazamehet, hogy otthon ebédeljen, a délutánok pedig különböző foglalkozásokkal telnek.

Emellett Ágó szerint az országban a tanárok és a diákok viszonya is különbözik a magyar iskolákétól. A tanulóknak például nem kell magázniuk a pedagógusokat, és az elvárások sem olyan magasak, mint itthon. A gimnáziumi tananyagot továbbá Paraguayban mindössze 3 év alatt sajátítják el; a diákok 17 évesen ballagnak és ezt követően egyetemre is mennek.

A két rendszer különbözőségei miatt ugyanakkor amikor hazaér, Ágónak évet kell ismételnie, hiszen Magyarországon idén lenne 12. osztályos, tehát májusban érettségizne, a csereév miatt viszont erre nem lesz lehetősége. Helyette a következő tanévben fejezi majd be az itthoni tanulmányait, amiről előtte a budapesti középiskolájának igazgatójával megegyezett.

„Az iskolámban én vagyok az első olyan diák, aki külföldön tanulhatott egy teljes tanévet. Szerencsére viszont rugalmasan és támogatóan álltak ahhoz, hogy ez az itthoni tanulmányaimat hogyan befolyásolja” – jegyezte meg.

Hogy a tanulmányai befejezése után tanulna-e külföldön, azzal kapcsolatban azt mondja; Spanyolország szimpatikus célpontnak tűnik számára. Itt tudná használni a Paraguayban finomított spanyoltudását, de közelebb lenne az otthonához, mint Dél-Amerikában.

Brazília

Míg Ágó jelenleg is a dél-amerikai kontinensen tartózkodik és tanul, Klímó Anna már tíz év távlatából mesélt az Eduline-nak arról a tanévről, amit cserediákként a világ ötödik legnagyobb országában, Brazíliában töltött.

„Egy kis faluból származom, az a neve, hogy Úny. Innen jártam Esztergomba középiskolába. Amikor tizedikes voltam, egy nagyon rossz nap után a buszon hazafelé tartva elhatároztam magamban, hogy cserediák leszek. Ezt hazaérve be is jelentettem az udvaron épp gereblyéző apukámnak, aki akkor még csak legyintett. Én viszont bementem, elkezdtem az interneten keresgélni és jelentkeztem” – mesélte.

Azzal kapcsolatban, hogy miért pont Brazíliába jelentkezett cserediáknak azt mondja, egyszerűen csak mindig is benne volt a fejében, hogy szeretne egyszer eljutni ide.

Amikor a jelentkezése miatt a szervezettől felhívták a szüleit, bennük is világossá vált, hogy Anna elhatározása nem csak a pillanat hevében történt; valóban készen állna arra, hogy a világ másik végébe utazzon.

Ebbe végül a szülei is beleegyeztek, így egy éven keresztül különböző rendezvényeken és egy háromnapos felkészítő táboron vett részt, ahol más cserediákokkal is megismerkedett, a YFU Hungary pedig fogadócsaládot is talált neki. Az elképzeléseivel ellentétben azonban nem Rio de Janeiroban vagy Sao Paulóban, hanem egy Tucuruí nevű, brazil viszonylatokban kicsinek számító településen.

Hosszú utazás és egy Rióban tartott tábort követően ide érkezett meg a fogadócsaládjához, ahol Ágóhoz hasonlóan ő is három fogadott testvért kapott, és ahol szeretettel fogadták, készültek az érkezésére. Kezdetben viszont szigorúak voltak vele; Anna szerint fogadott édesanyja úgy érezte, teljesen az ő felelősségük az ottléte, és hogy a csereéve biztonságban, épségben teljen.

„Furcsa volt, hiszen otthon a szüleim bíztak bennem, mindig elmehettem mindenhová, kint maradhattam, sosem volt ebből probléma. Ezért kezdetben rosszul esett, hogy Brazíliában nem így mentek a dolgok. Később viszont, miután kiépült a bizalom, engedékenyebbek voltak velem” – mondta.

Ehhez az is kellett, hogy a fogadócsaládjával elkezdjék mélyebben is megérteni egymást, hiszen Anna portugál nyelvtudás nélkül érkezett Brazíliába, az őt fogadó család viszont nem beszélt angolul, ezért kezdetben csak mutogatva értették meg egymást. Anna szerint úgy, mintha activity-t játszottak volna.

Hasonló nyelvi korlátokkal az iskolában is találkozott, ahol az oktatás – értelemszerűen – portugálul történt, az első napján pedig épp egy kémiaórára csöppent be.

Paraguayhoz hasonlóan Brazíliában is jóval hosszabbak a tanórák, mint a nálunk megszokott 45 perc, és bármennyire is próbált figyelni, szinte semmit sem értett belőle.

Emlékszem, hogy amikor megérkeztem, úgy voltam vele; már annak is örülnék, ha a csereévem végére legalább azt felismerném, hogy a nyelv, amit beszélnek körülöttem, az portugál

– jegyezte meg a ma már huszonéves lány.

Ennél azonban jóval többet elért; az anyanyelvi környezetnek köszönhetően három hónap alatt a nulláról eljutott odáig, hogy ha döcögve is, de megértesse magát, a Brazíliában töltött 11 hónapja alatt pedig megszerette a nyelvet. Hazaérve néhány évvel később, egy kis extra tanulást ráfordítva nyelvvizsgát is szerzett. Ma is szívesen jár portugál beszélgető klubokba, hogy életben tartsa a tudását.

Azzal kapcsolatban, hogy tíz év távlatából mit gondol, mit kapott még a Brazíliában töltött évéről azt mondja; sok szempontból egyfajta pofon is volt számára az itt töltött év. A megérkezését követően ugyanis úgy képzelte, Rióban fog élni, ahol minden napot a Copacabanán tölthet, helyette azonban egy olyan helyre érkezett, amivel első látásra nem volt annyira elégedett. Mégis úgy gondolja, sokkal több élményt kapott, mint amiket korábban elképzelt.

„Az egyik nap például a környékbeliekkel és a szomszédokkal együtt kávéztunk. Nem tudom, kikkel, teljesen random emberek voltak. De emlékszem, hogy a szomszéd néni odafordult hozzám és azt mondta; látod, Anna, itt nincs gazdagság, de mi boldogok vagyunk. És azt is tudom, hogy nekem Brazíliában tényleg van egy családom, akiknek ha azt mondanám, hogy újra fogadjanak be, kérdés nélkül befogadnának.”