Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az egerek alaposabb vizsgálatára kifejlesztett Moculus segítségével komoly előrelépést érhetnek el a látás helyreállításának kutatásában.
Korábbi kutatásból már kiderült, hogy a kutyához és a macskához hasonlóan az egér sem képes sík képet értelmezni. Így egy kijelzőn látott ingerre sem tud úgy reagálni, mintha az valóságos lenne. Ennek megoldására fejlesztették ki a Moculus VR-rendszert, amely forradalmi áttörést jelenthet az agykutatásban, végső soron pedig az emberi látás helyreállításában - írja a Qubit.
Judák Linda, Szalay Gergely, Dobos Gergely és Rózsa Balázs kutatók nemrég megjelent tanulmányukban számoltak be a rendszerről. A Moculus képes elérni, hogy az egér valóságosnak érzékelje a szemüveg által mutatott képet. A VR-szemüvegben a rágcsáló például azt is elhitte, hogy egy gödröt lát. ugyanis megtorpant előtte. Ezt a reakciót egy kétdimenziós kép megmutatása során nem tudták elérni a kutatók.
A szemüveghez tartozik egy speciális futópad is, ami rögzíti és továbbítja az egér lábmozgását, valamint két képernyő, amelyekhez egy optikai lekérdezőrendszer csatlakozik. Miközben az egér a virtuális valóságban van, addig a kutatók tanulmányozni tudják az agyi aktivitásmintázatát.
Judák Linda, a HUN-REN KOKI és a BVC vezető kutatója szerint az eszköz egyik legnagyobb előnye annak gyorsasága. Míg régebben az egerek betanítása akár 5-9 napig is eltartott, a tanulási folyamat a Moculus használatával 1 napra, vagy egyes esetekben 30 percre csökkent.
Az eszköz segítségével már több jelentős felfedezést is tettek. A kutató szerint pedig a találmány forradalmasítja a vizuális tanulási mechanizmusok kutatását is.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.