Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A magyar származású újságíró a 8-12 éves korosztálynak is be akarja mutatni, mi is történt 1956 októberében.
Nem mindennapi, hogy egy ifjúsági regény a forradalom és szabadságharc eseményeit szeretné elmesélni az olvasóinak. Nemrég mégis egy erről szóló könyv jelent meg a magyar könyvesboltokban.
„A Vagányok óvodás koruk óta ismerik egymást, nemcsak barátok, hanem igazi szövetségesek. Szabad lelkű srácok, akik szerencsétlenségükre egy olyan diktatúrában kénytelenek élni, amely megszabja, miként kell gondolkodniuk és cselekedniük. Ha most megkérdeznék őket, hogy mégis mi ellen lázadnak, a válaszuk az lenne: mindaz ellen, ami most körülöttük történik.”
- olvasható a könyv előszavában.
A gyerekek a történetben Riki és barátai kalandját követhetik végig, akik átlagos kiskamaszok, azt leszámítva, hogy a budai vár titkos alagútjaiban szoktak bandázni. 1956 októbere azonban fenekestül felforgatja az életüket, amikor is lelkesen csatlakoznak a szovjet elnyomás ellen tüntetőkhöz.
A könyv témája mellett az írónő élete is igen érdekes. A magyar származású Monica Porter 1956-ban emigrált szüleivel az országból, jelenleg Londonban él. A forradalom cselekményeire főként a családi legendákból emlékszik, de a magyar gyökereihez fűződő történetek máig sokat jelentenek neki. A könyv pedig segíthet abban, hogy a fiatalok jobban megismerjék és megértsék azt, amit eddig a legtöbben csak a tankönyvekből és az iskolai ünnepségekről ismertek a forradalomról.
Könyve megjelenése kapcsán Monica Porter részt vett a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol interjú is készült vele arról, milyen emlékei vannak 56-ról. Ennek egy része megnézhető az alábbi videóban:
@mkkebooktok ������ Monica Porter író, újságírót kérdezte Karafiáth Orsolya A budai vár Vagányai című, az 1956-os forradalmat érintő gyermekkönyvéről. A teljes interjút megtaláljátok Youtube csatornánkon! #budapestinemzetközikönyvfesztivál #booktok #nemzetkozikonyvfesztival #millenaris #bookfestival ♬ original sound - Budapesti Könyvfesztivál
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).