Beperelték Hawaii-t a klímaváltozás miatt, de a kormányzó szerint úttörő a fiatalok kezdeményezése

Hawaii hajlandó megállapodást kötni és olyan irányba fejleszteni a tömegközlekedését, hogy az kibocsátásmentes legyen.

  • Székács Linda

13 hawaii fiatal nyerhet pert abban az ügyben, amit korábban azért indítottak, mert úgy vélték, az Egyesült Államok kormánya sérti a jogaikat azzal, hogy olyan tömegközlekedési rendszert működtetnek, ami hozzájárul az éghajlatváltozáshoz és az üvegházhatású gázok kibocsátásához - írja a DW.

A tárgyalás hivatalosan hétfőn lesz, az állam azonban már jelezte; hajlandóak megegyezésre jutni az ügyben. A várható megállapodás értelmében Hawaii egy olyan stratégiát dolgoz ki, melynek köszönhetően 2024-re a szárazföldi, tengeri, és a szigetek közötti légi közlekedés is kibocsátásmentesen fog üzemelni. Josh Green demokrata kormányzó kijelentette; szerinte a megállapodás úttörő jelentőségű.

Klímaaktivisták szerint egyébként ez az első olyan "éghajlatvédelmi per", amit fiatalok indítottak, és aminek az a célja, hogy a tömegközlekedés nulla kibocsátású legyen.

"Nagyon büszke vagyok arra a kemény munkára, ami által eljutottunk ehhez a történelmi pillanathoz. Megkaptuk amiért jöttünk, ráadásul gyorsabban, mint gondoltuk"

- nyilatkozta az egyik felperes.

A pernek köszönhetően a következő időszakban várhatóan számos projekt indul meg a tömegközlekedés fejlesztésére Hawaii-n, például bővíteni fogják az elektromos járművek töltöállomásait is.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.