Stormzy, Sam Smith, Louis Tomlinson és Martin Garrix - itt vannak a 2024-es Sziget Fesztivál első fellépői

Nagy nevekkel készülnek a szervezők a 2024-ben 30 éves fesztiválra.

  • Székács Linda

Fred Again, Martin Garrix, Stormzy, Sam Smith, Louis Tomlinson és a Big Thief is ott lesznek a 2024-es Sziget Fesztiválon - derül ki a fesztivál első bejelentéséből, amely során majd' negyven nevet jelentettek be a szervezők.

A fesztivál 2024-ben is a már jól ismert helyszínen, augusztus 7-12. között várja majd a szórakozni vágyókat Budapesten az Óbudai-szigeten.

„A mostani bejelentésből - ami egyelőre csak az első „csomag” - már az is kiderül, hogy jövőre ugyanúgy jelen lesznek majd a Szigeten nagy világsztárok, aktuális előadók és frissen felfedezett, kurrens zenei különlegességek is, így műfajtól függetlenül mindenki kedvére válogathat az erős és izgalmas zenei kínálatból” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, hozzátéve, hogy eddig négy nagyszínpados “főfellépő” jelzett vissza a meghívásukra, és reményeik szerint már jövő év elején tovább bővül a Nagyszínpad két esti, kiemelt sávjában fellépő headliner szintű világsztárok sora.

A napijegyek értékesítése egyelőre még nem indult el, a heti- és háromnapos bérleteket viszont ide kattintva már megvásárolhatjátok.

A 2023-as Sziget Fesztiválon mi is ott voltunk. A cikkeinket ide kattintva olvashatjátok.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.