Nehezebb lehet a hazajutás: sztrájkolnak a buszsofőrök

A több mint 42 ezer Volánbusz-járatból 19 180 kimaradására lehet számítani hétfőn.

  • Tornyos Kata

Sofőrsztrájk miatt a Volánbusz-járatok több mint 20 százaléka nem indult el vasárnap, hétfőn pedig akár a fele is az állomáson maradhat – olvasható a Népszaván. Kaposváron és Somogyban az országos átlagnál jóval nagyobb volt a sztrájkkedv, de akadt megye, ahol senki nem vett részt a munkabeszüntetésben.

A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (Szaksz) szerint a sztrájkra azért van szükség, mert elakadtak a jövő évi bérfejlesztési tárgyalások. A szakszervezet 2024-re 25 százalékos béremelést szeretne, de a Volánbusznak még nincs ajánlata. A cég január 20-ra szeretné lezárni a jövő évi bértárgyalásokat, és megkötni a bérmegállapodásokat.

A Volánbusz Zrt. úgy látja, a buszvezetők többsége inkább a tárgyalóasztalnál küzdene a béremelésért: a cég vasárnap délutáni adatai szerint a sztrájkban résztvevő sofőrök száma nem érte el a hétszázat, ami a vasárnap dolgozók 22 százaléka. Így a járatok körülbelül 75 százaléka menetrend szerint közlekedett – írta a Volánbusz Zrt.

A sztrájk miatt nem közlekedő járatok listáját innen érhetitek el.

 

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.