Első helyezett lett egy magyar diák a fokvárosi térképrajz versenyen

Emmert Olivér mohácsi diák "Én így képzelem..." című munkája első helyezést ért el a dél-afrikai Fokvárosban megrendezett ICA Térképrajz-verseny nemzetközi döntőjében, amelyen 32 ország 176 térképrajza vett részt.

  • Kata Tornyos

Emmert Olivér mohácsi diák rajza első helyezést ért el a 9-12 éves korcsoportban, melybe 62 pályamunkát neveztek be – olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának közleményében. Olivér nagy előnnyel szerezte meg az első helyet: munkája 40 pontot kapott, őt követte egy kanadai grafika 13 ponttal és harmadik helyen végzett indiai térképrajz 12 ponttal. A díjazott műveket elismert nemzetközi szervezetekhez (UNICEF, ESRI, stb) juttatják el, amelyek képeslap, poszter formájában megjelentethetik őket.

ELTE IK PR

Az idei megmérettetésen négy korcsoportban (6-15 év) 176 térképrajz vett részt 32 országból. A szavazásban 19 ország és a José Jesús Reyes Nunez (ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet docense) által vezetett nemzetköz zsűri vett részt.

Magyarország eddig mind a tizennyolc korábban megtartott nemzetközi versenyen képviseltette magát és több magyar térképrajz díjat is kapott.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu