Tizenéves cserkészek százai betegedtek meg a hőség miatt egy dél-koreai rendezvényen

A szülők a rendezvény lemondását követelték a hőségre hivatkozva.

  • Tornyos Kata

Közel 150 ország 40 ezer résztvevője – főként általános és középiskolások – utazott Dél-Koreába, hogy részt vegyenek egy rendezvényen, amely egy héten át kulturális előadásokkal és szabadtéri programokkal várta a vendégeket – olvasható a CNN-en.

A napokban Dél-Koreában állandóan 35 Celsius-fok  hőmérsékletet regisztráltak, ami országos hőhullám-figyelmeztetést eredményezett. Emiatt csütörtökön 1486 ember kereste fel a helyszíni kórházat a World Scout Jamboree-n, amelyet Saemangeumban tartottak, ami néhány órára található Szöultól.

Amint egyre több gyerek betegedett meg, aggódó szülők üzenetei árasztották el dühös kritikákkal és a program azonnali leállítására vonatkozó követelésekkel a rendezvény közösségi oldalait. Ennek ellenére az nem maradt el, de a szervező elnöke elmondta, hogy pénteken mintegy 130 hűtőbuszt telepítettek a helyszínre, és hamarosan további 10 hűtőkocsit küldenek ki. Minden cserkész öt palack hideg vizet kap minden nap, valamint hűsítő maszkokat, sapkákat, fényvédőt, jégcsomagokat és sótablettákat – tette hozzá.

 

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.