Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ha már meguntátok, hogy minden osztály tablóján József Attila, Radnóti Miklós, Arany János vagy Krúdy-idézeteket olvashattok, és feldobnátok a saját tablótokat vagy a ballagási meghívótokat, hoztunk pár ötletet.
Ugyan mi is egyetértünk azzal, hogy nagyon szép sorok vannak a magyar szépirodalomban, amelyek passzolnak is a ballagáshoz vagy egy tablóhoz, nagyon nehéz olyat találni, ami az iskola folyosóján kiállított tablók közül ne szerepelne már legalább háromszor. Azért, hogy egy kicsit feldobjuk a (közép)iskolai búcsút, hoztunk pár olyan idézetet, amit talán kevesebbszer választanak az osztályok, de illenek az alkalomhoz. Ahogy már megszokhattátok, sokszor fordulunk a filmekhez, most is hoztunk pár ütős Gyűrűk Ura, Harry Potter és Star Wars-idézetet:
"Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, amely megadatik" - mondta Gandalf Frodónak, de azt se feledjétek, hogy
"A legapróbbak is képesek fordítani a jövő alakulásán."
"Látom a szemetekben ugyanazt a félelmet, ami engem is környékez. Eljöhet az az idő, amikor cserben hagyjuk barátainkat, felbontjuk szövetségeinket, de ennek nem ma jön el a napja. Mert ma harcolni fogunk, mindazért, ami számotokra kedves ezen a földön."
Jöjjön egy másik kedvenc, a Harry Potter:
Az igazság olyan, akár egy régi könyv lapjain a betű: azt várja, hogy kiolvassák.
"Az öröm mindig segít rajtunk, akkor is, ha teljes a sötétség, mert a sötétséget elűzi a fény.”
"Ne feledd, a jelen a fontos. Arra összpontosíts. Érezz, ne töprengj."
"Rá fogsz jönni, hogy sok igazság, amihez ragaszkodunk, javarészt a mi szemszögünkön múlik."
Azért, hogy ne csak ilyen filmeket idézzünk, hoztunk két idézetet a Holt költők társaságából is:
Az igazság olyan takaró, ami alól kilóg az ember lába, az ember hiába rángatja, valamije mindig kilóg alóla, akárhogy cibálja, valamije mindig fázni fog, attól fogva, hogy először felsírunk, egész addig, míg utolsót sóhajtunk.
Valamikor merésznek kell lenni, valamikor óvatosnak, és az okos ember tudja, mikor melyiknek.
Persze, nem csak ilyen idézetek kerülhetnek a meghívókra vagy a tablók mellé, korábban gyűjtöttünk olyanokat is, amikhez nem kell varázslókat vagy jediket idézni. Ezekt itt érhetitek el.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).