Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Egy világjárvány és a TikTok – ennyire volt szükség, hogy a Pop It majdnem ötven évvel a feltalálása után az egyik legnépszerűbb játékká váljon, amely idén nyáron túlzás nélkül minden második gyerek kezében ott volt. De mire lehet használni ezeket a színes szilikonlapokat?
A Pop It játékokat egy házaspár, Ora és Theo Coster álmodta meg - a szó legszorosabb értelmében. Theo holokauszttúlélőként Tel-Avivban kötött ki, ott ismerkedett meg leendő feleségével, akivel a színes, buborkékos lapok előtt olyan népszerű játékokat alkottak meg, mint a Ki Kicsoda? társas.
A Pop It ötlete a feleség, Ora álmában született meg: testvére halála után nem sokkal buborékokkal álmodott, innen jött az ihlet a nyomkodós játékhoz. Ez 1975-ben történt, az eredeti, háromszög alakú prototípust harminc éven keresztül próbálták értékesíteni, aztán 2009-ben a különböző játékokkal foglalkozó FoxMind cég szerezte meg a jogokat és kezdett gyártásba. A világsikerre még így is várni kellett: 2019-ben bukkantak fel az első Pop It-videók a TikTokon, aztán 2020-ban karanténban unatkozó tizenévesek tömegei kapták fel a szilikonlapocskákat.
A TikTokon #fidgettoys hashtaggel futó videók augusztus közepére megközelítették a 12 és fél milliárdos nézettséget. Van, aki arról készít videót, hogyan nyomogatja be egyenként a lapok "buborékait", mások azt mutatják meg, hogyan dobálnak a mélyedésekbe üveggolyókat, hogyan készítenek vele jégkockát vagy csokiszeletet. Utóbbi a nyár slágere lett a TikTokon, még gasztrooldalak szerzői is kipróbálták, milyen édességet lehet készíteni egy Pop It lap, némi olvasztott csoki és egy marék M&M's drazsé segítségével.
De mire jó?
A Pop It persze Magyarországot is elérte, az összes játékboltban feltűntek a színes játékok, amelyek az idősebbeket leginkább a "pukkanós fóliára" (hivatalos nevén: légbuborékos fóliára) emlékezteti. Nem is tévednek túl nagyot, a webshopok a Pop Itot "anti-stressz játékként" hirdetik, a buborékok nyomkodása ugyanis - olvasható a leírásban - kellemes, megnyugtató érzést kelt. Ráadásul a buborékok sosem fogynak el, ha az egyik oldalon az összeset sikerült benyomni, a szilikonlapot megfordítva minden kezdődhet elölről.
A játék rengeteg méretben és formában kapható, a hagyományos kör és négyzet alakútól megkezdve egészen különlegeseket, például unikornis vagy avokádó formájúakat is lehet vásárolni. Állítólag logikai játékként és társasjátékként is használható, főleg a nagyobb darabok.
A Pop Ithoz hasonló játékokra sok, gyerekekkel foglalkozó egészségügyi szakember esküszik: az eszközök enyhíthetik a gyerekek szorongását, fejleszthetik a koncentrációt. Sőt egyesek szerint ezek a játékok a felnőttekre is jó hatással lehetnek – tudat alatt ugyanis ők is használnak hasonló mozdulatokat stresszoldásra, például amikor egy toll kupakját nyomkodják.
A BBC például általános iskolásokat kérdezett arról, miért szeretik ezeket a játékokat, többen pedig azt mondták, hogy eltereli a figyelmüket a félelmeikről, megnyugtatja őket. "Ezek a játékok több érzékszervet aktiválnak egyszerre, a látást, a tapintást és a hallást. Ha egy mély érzelem kerít hatalmába minket – például a félelem vagy a harag –, sokat segíthet, ha valami szokatlan színre, hangra vagy tapintásra koncentrálunk, mert ez elvonja a figyelmet az eredeti érzelemről” – magyarázta a Pop It mögött álló pszichológiai tényezőket Will Shield, az Exeteri Egyetem gyermekpszichológusa.
Fidget spinner: nem jött be
Pozitív hatások ide vagy oda, a BBC-nek egy diák azt mondta, a tanára kitiltotta az órákról a Pop Itet. Pár éve a fidget spinner is erre a sorsa jutott: világsikerré vált, de nem mindenkit győztek meg a játékok marketingszövegeiben hangsúlyozott jótékony hatások. Egyes iskolákban be is tiltották a használatát, mert bár a koncentrációs problémákkal küzdő gyerekeknek valóban segített a figyelemfenntartásban, a többi diákra épp ellenkezőleg hatott, elterelte a figyelmüket és megnehezítette, hogy az órára fókuszáljanak.

Egy 2019-es kutatás is hasonló eredményre jutott: a vizsgálatban részt vevő egyetemistákat egy laboratóriumban ültették le, fidget spinnereket nyomtak a kezükbe, majd különböző oktatóvideókat vetítettek nekik. A videók megtekintése után a kutatók tesztelték, mennyire emlékeznek a hallgatók a videókban elhangzottakra – azt tapasztalták, hogy azok, akik fidget spinnert haszáltak a vetítés közben, jóval gyengébben teljesítettek a teszten.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).