"Túl sokat" mutattak a szoknyák, betiltották őket egy walesi iskolában

Az eset után az igazgató nem kommentálta az ügyet.

  • Csik Veronika

Egy walesi iskola igazgatója kitiltotta az intézményből a szoknyákat a rendszeres panaszokra hivatkozva, miszerint azok túl sokat mutatnak meg a lányokból - írja a BBC.

Lee Jarvis, a caerphillyi Szent Márton iskola vezetője a szülőknek küldött e-mailben jelezte, szeptembertől vitának nincs helyen: mind a tanulóknak, mind a személyzetnek hosszú nadrágot, melegebb időben esetleg rövidnadrágot kell viselniük.

Ez persze az érintettek között nagy felháborodást váltott ki a döntés, sokan igazságtalannak tartják és nem szeretnének csak nadrágban iskolába járni. Az igazgató szerint a korábbi években próbálták betartatni az iskolai házirendet a diákokkal, de a szoknyák hossza egyre csak rövidebb lett, így most nem tehet mást, mint betiltja őket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Érettségi 2026: egy kisebb vagyonba is kerülhet a felkészülés, ha valaki magántanárhoz jár

Egy érettségire felkészítő matekóra ára magántanárnál 4–8 ezer forint között mozog, de annak, aki emelt bioszra készül, még inkább a zsebébe kell nyúlnia, hiszen egy 90 perces alkalomért akár 13 ezer forintot is elkérhetnek. Megkérdeztünk érettségi előtt álló diákokat, hogyan készülnek az iskolán kívül a májusi vizsgákra.