Óvodapedagógusnak tanul az a lány, akinek a testvére szerint drogot keverhettek az italába DJ Oti koncertjén

A lány az egyik vendéglátóegységnél ivott, mikor hirtelen összeesett. A testvére szerint a mentősök megalázóan bántak velük. Az OMSZ vizsgálja az ügyet, és a Sziget is reagált.

Galambos Norbert a Facebookon osztotta meg történetét, amely szerint húga egy benti vendéglátóegységnél fogyasztott ital után lett rosszul, és esett össze Sebestyén Balázs (DJ Oti) Hajógyári-szigeten tartott fellépésén.

A posztíró állítása szerint a helyszínre érkező mentők úgy kezelték a lányt, mintha önként fogyasztott volna kábítószert, és a hozzátartozókkal is megalázó módon viselkedtek.

Direkt bent vendéglátóegységeknél vettük az italokat és egyik pillanatról a másikra mint akit elvágtak megszűnt létezni a testvérem… akiről tudni kell, hogy nem jár bulizni, csak így nyáron egyszer a SZIN-re most ez egy kivételes alkalom volt… Óvodapedagógusnak tanul, a légynek nem ártana, de ettől függetlenül is ezt senki sem érdemli meg, hogy elmegy magát jól érezni és bedrogozzák és teszik önkívületi állapotba

-emelte ki Galambos, akinek a posztját több ezren osztották meg.

A férfi azt is megemlítette, hogy tudomása szerint más fiatalok is hasonló tünetekkel szorultak segítségre a buliban.

A bejegyzésre az Országos Mentőszolgálat is reagált a közösségi oldalán.

A bejegyzésben az egészségügyi ellátással és a kommunikációval kapcsolatban megfogalmazott észrevételeket komolyan vesszük, ezért a saját működésünket érintő körülményeket megvizsgáljuk. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen visszajelzésekből tanuljunk, feltárjuk az esetleges hibák vagy hiányosságok okait, és ahol szükséges, javítsunk a működésünkön

-írták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hvg megkeresésére közölte, hogy bejelentés hiányában nem indult eljárás az ügyben.

A Sziget szervezői a lapnak küldött válaszukban kifejtették, hogy mélyen felháborították őket a közösségi médiában megjelent hírek, és a rendőrségi bejelentésre biztatták az érintetteket. Ugyanakkor kiemelték, hogy az OMSZ adatai alapján a több mint 60 ezer látogatóból kevesebb mint százan szorultak egészségügyi ellátásra, és kábítószer használatával összefüggő esetet nem regisztráltak.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.