Ezrest rabolt egy férfi egy 11 évestől a szécsényi főutcán

A 26 éves férfi a 11 éves gyereket azzal fenyegette meg, ha nem adja át neki a zsebpénzét, megveri.

Június 5-én kora délután egy 26 éves magyargéci férfi egy 11 éves fiút szólított meg Szécsény sétálóutcájában. A rendőrség közlése szerint először pénzt kért tőle, de a gyerek nem adott neki, és megpróbált továbbmenni - írja a police.hu.

A férfi azonban követni kezdte, utolérte, majd ismét pénzt követelt tőle. Közben azzal fenyegette meg a kisfiút, hogy megveri, ha nem adja át a nála lévő pénzt, így végül a gyerek odaadta neki az ezrest.

A bejelentés után a szécsényi rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a 26 éves férfit. Az intézkedés során megtalálták nála az elvett ezrest is.

A nyomozók rablás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A bíróság elrendelte a letartóztatását, amelyet az eljárás teljes időtartamára fenntartott.

A rendőrség szerint a férfi nem ismeretlen a hatóságok előtt. Korábban több vagyon elleni bűncselekmény, valamint kábítószer birtoklása miatt is indult ellene eljárás, ezek közül egyes ügyekben az ügyészség már vádat is emelt.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.