Ingyen a strandra? Ezeket a budapesti és Budapest környéki helyeket érdemes kipróbálni

Egy-egy strandbelépő ára könnyen több ezer forint is lehet. Szerencsére Budapesten és a főváros környékén több olyan helyet is találni, ahol teljesen ingyen lehet fürdeni, vagy a diákok kedvezményes jeggyel csobbanhatnak.

Római-parti Plázs (Budapest)

Budapest legismertebb dunai szabadstrandja 2026-ban június 19. és augusztus 23. között várja a fürdőzőket. A kijelölt fürdőterületen naponta 10 és 19 óra között lehet strandolni, a biztonságról pedig vízimentők és a Magyar Vöröskereszt elsősegélyszolgálata gondoskodik. A látogatók ingyenesen használhatják a napágyakat, a mosdókat, a zuhanyzókat, az ivóvízpontokat és a kerékpártárolókat is. A víz minőségét a szezon során folyamatosan ellenőrzik. Itt találjátok a strandot.

Duna-fürdő, Árasztó-part (Budapest)

A XI. kerületben található Árasztó-parti Duna-fürdő tavaly kísérleti jelleggel nyitott meg, idén pedig várhatóan július 1-jétől fogadja újra a látogatókat. A strand kialakítása még újnak számít, a környezetet folyamatosan fejlesztik, és közösségi programokkal is készülnek a nyári szezonra. Jó választás lehet azoknak, akik a belvárostól nem túl messze szeretnének dunai strandélményt. Itt találjátok a strandot.

Kopaszi-gát strand (Budapest)

A Kopaszi-gátnál található strand ingyenesen látogatható, és elsősorban azoknak lehet ideális, akik a strandolást egy hosszabb kikapcsolódással kötnék össze. A füves és homokos partszakasz mellett több vendéglátóhely, rendezett mosdó és sétány várja a látogatókat. A BudaPart környéke számos sportolási és étkezési lehetőséget kínál, így akár egy egész napot is könnyen el lehet itt tölteni. Itt találjátok a strandot.

Római-part szabadstrand
Máté Péter

Budapest környéki ingyenes strandok

Postás Strand (Szentendre)

A szentendrei Postás Strand a Dunakanyar egyik legnépszerűbb szabadstrandja. A mintegy 150 méter hosszú, homokos partszakaszon kijelölt fürdőhely várja a strandolókat, emellett zuhanyzók, mosdók, öltözők, ivóvízcsapok és büfék is rendelkezésre állnak. A strand a belvárostól és a Duna-korzótól is csak néhány perc sétára található, így egy városnézéssel összekötött strandolásra is kiváló választás. Itt találjátok a strandot.

Gödi Homoksziget

A Budapesttől körülbelül félórányira található Homoksziget különleges, fehér homokos partszakaszával sokak szerint inkább egy tengerparti helyszínre emlékeztet, mint egy dunai strandra. A természetközeli környezet miatt különösen népszerű a kirándulók körében. Fontos azonban, hogy közvetlenül a szigeten nincs kiépített strandinfrastruktúra, így érdemes felkészülten érkezni. Itt találjátok.

Surányi szabadstrand

A Szentendrei-szigeten található Surányi szabadstrand azoknak lehet ideális, akik a zsúfolt strandok helyett csendesebb környezetre vágynak. A füves, árnyékos partszakasz természetközeli hangulatot kínál, a Duna itt viszonylag nyugodtabb szakaszon folyik. A strand kevésbé kiépített, ezért elsősorban a nyugalmat keresők körében népszerű. Itt találjátok a strandot.

Szigetcsépi szabadstrand

A Ráckevei-Duna partján fekvő Szigetcsépi szabadstrand családok számára is jó választás lehet a lassan mélyülő víz miatt. A füves partszakaszon árnyékos pihenőhelyek találhatók, a közelben pedig büfék és alapvető szolgáltatások is elérhetők. Budapesttől autóval nagyjából 40 perc alatt megközelíthető. Itt találjátok.

Strandok diákkedvezménnyel

Ha a szabadstrandok helyett inkább a medencés fürdőket választanátok, több budapesti strand is kínál kedvezményes diákjegyet. A nappali tagozatos tanulók kedvezménnyel válthatnak belépőt többek között a Palatinus Strandra, a Paskál Gyógy- és Strandfürdőbe, valamint a Római Strandfürdőbe is.

Plusz tipp: BudapestGO-bérlettel bizonyos budapesti fürdőkben további kedvezmények érhetők el. A BKK és a Budapest Gyógyfürdői együttműködésének köszönhetően egyes helyeken akár 50 százalékos, zárás előtti időszakban pedig akár 80 százalékos árengedményt is kaphatnak a látogatók.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.