Rendőr vagy mentős szeretne lenni a kisfiú, aki megmentette az anyukája életét, mikor hívta a 112-t
„Na, szia, szia, mentő!” – ezekkel a szavakkal kért segítséget egy négyéves kisfiú, Medárd 112-n, amikor inzulinos cukorbeteg anyukája rosszul lett.
Emberfeletti kitartással mentette meg édesanyja és testvérei életét egy 13 éves fiú Ausztrália nyugati partjainál, miután a család kajakjai elsodródtak a nyílt vízen. A tinédzser négy kilométert úszott segítségért, majd mentőakció indult a bajba jutott családtagokért.
Péntek délután egy négyfős család indult kajakozni Ausztrália nyugati partvidékén, a Perthtől mintegy 250 kilométerre délre fekvő Geographe-öbölben. Az erős szél azonban elsodorta a csónakjaikat az eredetileg tervezett útvonaltól - számolt be az esetről az ABC News.
A 13 éves fiú ekkor úgy döntött, hogy visszaevez a partra, hogy riasztást adjon le a mentőknek. Menet közben azonban a kajakja megtelt vízzel, és nem haladt előre. Emiatt a fiú végül körülbelül négy kilométert úszott a nyílt tengeren, hogy elérje a partot.
A vízimentők parancsnoka, Paul Bresland emberfelettinek nevezte a tinédzser elszántságát. Elmondása szerint a fiú az első két órában mentőmellényben úszott, majd attól tartva, hogy így nem jut el a partig, levette azt, és a következő két órát már mentőmellény nélkül tette meg.
„Na, szia, szia, mentő!” – ezekkel a szavakkal kért segítséget egy négyéves kisfiú, Medárd 112-n, amikor inzulinos cukorbeteg anyukája rosszul lett.
A fiú délután hat óra körül ért partot, ezt követően azonnal keresni kezdték a hatóságok a családot. Végül a parttól mintegy 14 kilométerre találták meg a 47 éves édesanyát, a 12 éves fiút és a nyolcéves kislányt. Őket fél kilenc körül emelte ki a vízből egy mentőhelikopter. Az volt a szerencséjük, hogy mindnyájan mentőmellényt viseltek.
James Bradley rendőrfelügyelő hangsúlyozta, hogy a 13 éves fiút nem lehet eléggé dicsérni, hiszen bátorságával és kitartásával végül a teljes családja életét megmentette.
Nem mindig zajlik zökkenőmentesen az érettségi időszaka. A leghíresebb botrányból annak idején még film is készült.
Brutálisan magas pontszámok, több száz jelentkező – összegyűjtöttük, hogy melyik elitgimnáziumok tették ki az ideiglenes felvételi jegyzéküket a HVG 2026-os középiskolai rangsorának top10-es listájáról.
Az alapképzések közül továbbra is a mérnökinformatikus számít a legnépszerűbbnek, míg mesterszinten az idén először meghirdetett mesterséges intelligencia informatikus szak vonzza a legtöbb jelentkezőt. Mutatjuk, mely műszaki és informatikai képzések iránt a legnagyobb az érdeklődés.
@eduline.hu Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles
♬ original sound - eduline.hu
Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten.
A Mathias Corvinus Collegium a közösségi oldalán azt írja, „egy százalék tőled, száz százalék tehetséggondozás nekik”.
Jövő héten kezdődnek a kompetencimérések. Összeszedtük, mit érdemes bepakolni a táskába.