Guinness-rekordot állított fel a riói szilveszter

Hivatalosan is a világ legnagyobb szilveszteri bulijának számít a Rio de Janeiró-i évbúcsúztató: a Guinness Világrekordok elismerése szerint tavaly több mint két és fél millióan ünnepeltek együtt a Copacabana strandon.

  • Eduline/MTI

A Guinness Világrekordok kedden hivatalosan is elismerte a Rio de Janeiró-i szilvesztert a világ legnagyobb újévi ünnepségeként – írja az MTI. A rekordot a tavalyi évbúcsúztató érdemelte ki, amikor órákon át tartó, ingyenes koncertsorozat várta a Copacabana strandra kilátogató, mintegy 2,5 millió embert.

Az elismerést tanúsító plakettet Eduardo Paes, Rio polgármestere vette át az idei ünnepség helyszínén, a Copacabana Palace szállodával szemben. A polgármesteri hivatal közleménye szerint a Guinness Világrekordok szigorú kritériumrendszer alapján döntött a cím odaítéléséről. Vizsgálták többek között a résztvevők számát, a művészeti programok volumenét, az esemény területi kiterjedését, valamint kulturális jelentőségét. A rekordlétszámot drónfelvételek segítségével hitelesítették.

Guinness-rekordot döntöttek, elkészítették a világ leghosszabb dobostortáját egy budapesti technikum diákjai

Rio de Janeiróban minden év december 31-én hatalmas tömeg lepi el a Copacabana strandot. Az ünneplők többsége hagyományosan fehér ruhába öltözik, és látványos tűzijátékkal köszönti az új évet. Az idei szilveszter is grandiózusnak ígérkezik: a tervek szerint tizenkét perces tűzijáték és 1200 drón festi majd fénybe az égboltot.

A városban összesen tizenhárom színpadot állítottak fel az ingyenes koncertekhez, ezek közül hármat a Copacabanán. A biztonságra is kiemelt figyelmet fordítanak: az ünnepség idején várhatóan 3500 rendőr teljesít majd szolgálatot a környéken.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.