A hálaadás (Thanksgiving) története egészen a 17. századra nyúlik vissza, amikor az Angliából érkező zarándokok (pilgrimek) 1620-ban megérkeztek az Újvilágba, és letelepedtek a mai Massachusetts területén. Az első telük azonban rendkívül kemény volt, sokan életüket vesztették.
A túlélők a következő év tavaszán az őslakos wampanoag indiánok segítségére támaszkodva tanulták meg a helyi növények termesztését és a földművelés új módjait. Amikor 1621 őszén jó termésük lett, háromnapos ünnepséget rendeztek, ahol együtt lakomáztak az indiánokkal – ezt szokás az első hálaadásként emlegetni.
Országos szinten először George Washington hirdette meg a hálaadást 1789-ben, de hivatalos pirosbetűs ünneppé rendszeressé Abraham Lincoln 1863-as proklamációja után vált.Ekkor november utolsó csütörtökét jelölte ki a hálaadás időpontjaként. Később, Franklin D. Roosevelt elnöksége idején – egy kongresszusi döntés nyomán – a hálaadás napját november negyedik csütörtökére rögzítették.
Hogyan ünneplik ma?
A hálaadás eredetileg a betakarítás, az élet fenntartásához szükséges javak és a sikeres túlélés ünnepe volt. A közösségek ilyenkor kifejezték hálájukat a termésért, az új év reményéért és egymás támogatásáért. Ez az üzenet a mai napig megmaradt, még ha az ünnep formája idővel változott is.
A hálaadás központi eleme továbbra is a közös étkezés, amelynek jelképes fogása a pulykasült. Az ünnepi asztalon mindig van krumplipüré, áfonyaszósz és sütőtöktorta is. A vacsora nemcsak étkezés, hanem alkalom arra, hogy a családtagok együtt legyenek, lelassuljanak és megfogalmazzák, miért éreznek hálát az életükben.
A modern hálaadás részeként sokan gyakran jótékonykodnak, ételt osztanak a rászorulóknak vagy valamilyen helyi közösségi programon vesznek részt. Azt is érdemes kiemelni, hogy a hálaadás utáni pénteken van a black friday, mellyel hivatalosan megkezdődik a karácsonyi időszak.
