Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ma délután 3 órára hirdették meg Zebegényben a „Gerilla haláltök-faragást”, amelyet a szervezők a polgármesteri hivatal elé terveznek. Az eseményre, több mint 3 ezren jeleztek vissza.
Az eseményre a Facebookon „flashmob tökfaragásként” hivatkoznak, szatirikus hangvételű felhívással reagálva arra, hogy a település vezetése idén nem engedélyezte a Halloweenhez kapcsolódó közösségi programokat.
A poszt szövegében a szervezők úgy fogalmaztak:
A töketlen polgi betiltotta, de tökös népünk győzni fog! Flashmob tökfaragás a Dunakanyar ékkövében!
A felhívás szerint a résztvevők hozzák a kellékeket: saját tököt, bicskát és mécsest.
Ahogy az Eduline-on is megírtuk
, Zebegényben a polgármester korábban arra kérte a lakosokat, hogy ne tartsanak Halloweenhez köthető rendezvényeket, mivel azok nem illenek a falu hagyományaihoz.
„A Halloween és a „haláltökök” idegenek Zebegény szellemiségétől. A Halloween az angolszász kultúra halálünnepe, amely a halált vidám, játékos és/vagy ijesztő formában jeleníti meg.” – fogalmazott a polgármester, aki szerint az október végi napoknak a csendes, méltóságteljes megemlékezésről kell szólniuk. A döntés több lakos és helyi közösségi csoport tiltakozását váltotta ki.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.