Gránitdiplomát kapott a 102 éves nyugdíjas pedagógus Hódmezővásárhelyen

A díszdiplomás pedagógus több mint 70 évig tanított.

Önkormányzati díszgyűlésen vehette át gránitdiplomáját Dr. Virág Jánosné Lengyel Ilona Mária Hódmezővásárhelyen annak okán, hogy 75 éve szerezte meg tanítói oklevelét - írja a Délmagyar.

Az idén 102 éves Dr. Virág Jánosné 1923-ban született Hódmezővásárhelyen. Érettségijét 1941. június 14-én szerezte meg a város Református Leánygimnáziumában. Később különbözeti vizsgát tett, majd 1951-ben Budapesten, a Maxim Gorkij Magyar-Orosz Általános Iskolában kapta meg első kinevezését napköziotthon-vezetőként. 1953-tól 27 éven át tanított különböző vásárhelyi iskolákban, és nyugdíjba vonulása után is még tíz éven át folytatta a tanítást.

Ki kaphat díszoklevelet?

Azok a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek, akik legalább 50 évvel korábban szerezték meg diplomájukat az adott felsőoktatási intézményben vagy annak jogelődjében, díszoklevélre jogosultak.

A díszoklevelek több fokozatban kerülnek odaítélésre:

  • 50 év után: aranydiploma
  • 60 év után: gyémántdiploma
  • 65 év után: vasdiploma
  • 70 év után: rubindiploma
  • 75 év után: gránitdiploma
  • 80 év után: zafírdiploma

Ezek a kitüntetések a pedagógusok és más diplomások hosszú évtizedeken átívelő szakmai munkásságát, hivatásuk iránti elkötelezettségét ismerik el.

A 102 éves pedagógus ma is jó szellemi frissességnek örvend, és személyesen is részt vett az ünnepségen, ahol munkásságát méltó módon elismerték.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.