Szabadnapos rendőrök lányuk segítségével kapták el a Városligetben garázdálkodó táskatolvaj gyerekeket

A két kiskorú tolvajhoz feltételezhetően már több mint 20 táska ellopása köthető.

Augusztus végén szolgálaton kívüli zuglói körzeti megbízott kollégáival és azok kislányával táskatolvajokat értek tetten – számolt be róla a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A két rendőr lányukkal épp a Városligetben töltötte a szabadnapját, amikor is két gyerekre lettek figyelmesek. A 9 és 12 éves testvérpár a szemük láttára próbálta kizsebelni az őrizetlenül hagyott táskákat.

 

A gyerekek jól begyakorolt módszerrel dolgoztak. A nagyobbik a magasból figyelte a terepet, míg öccse a zsákmány után kutatott. Amikor sikerült egy számukra megfelelő táskát szerezniük, futásnak eredtek - de nem jutottak messzire. Sütő László rendőr zászlós a kisebbik fiút, kollégái pedig bátyját tartóztatták fel.

A helyszínen kiderült, hogy a testvérek hónapok óta lopkodtak a Városligetben, összesen 21 táskalopás köthető hozzájuk. A gyerekek beismerték, hogy nem saját ötletből tették, apjuk küldte őket. Mivel a gyerekek életkoruk miatt nem büntethetők, apjuknak a lopás mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell majd.

Lopásra vehette rá a kilenc éves gyerekét egy nő a XI. kerületben

A bűncselekmény megakadályozásában részt vevő rendőröket - Sütő László r. zászlóst, Bódor Mariann r. törzsőrmestert és Őz Miklós r. törzszászlóst - dr. Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány dicséretben és jutalomban részesítette.

A rendőrházaspár 10 éves kislánya, Janka is oklevelet kapott a főkapitánytól, ugyanis ő a mászófal tetejéről adott jelzéseket szüleinek a tolvajok mozgásáról.

 

Nyitókép forrása: BRKF Budapesti Rendőr-főkapitányság - Facebook

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.