Amőbákat találtak a párkányi fürdő vizében

Az agyevő parazitát viszont nem mutatták ki a mintákból.

A  Vadasból vételezett medencevíz-minták egyelőre nem erősítették meg a veszélyes Naegleria fowleri amőba jelenlétét, az érsekújvári Közegészségügyi hivatal nem engedélyezte a Vadas Thermal Resort összes medencéjének üzemeltetését a minták újbóli levételéig és azok utólagos kiértékeléséig - írta a parameter.sk.

Viszont a tíz vízmintából nyolcban különféle amőbákat azonosítottak a vizsgálatok során.

A fürdő közösségi oldalán kiemelték, hogy a Vadasban elszállásolt vendégek szombattól már birtokba vehették számukra a kijelölt (a KEH által engedélyezett) medencéket.

 

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy a múlt héten meghalt az a 11 éves kisfiú, akit azután fertőzött meg az agyevő amőba, miután részt vett egy úszótanfolyamon a párkányi fürdőben.

 

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.