Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A digitális forradalom mérföldköveit a HUN-REN SZTAKI 60 éves jubileuma alkalmából hozzák újra előtérbe.
A június 21-én, szombaton megrendezett Múzeumok Éjszakája évről-évre különleges programkínálattal jelentkezik. Ennek egyike a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI) bemutatója, ahol az érdeklődők egy időutazáson vehetnek részt, a digitális forradalom aranykorába.
Családbarát programok a Múzeumok Éjszakáján – gyerekekkel is érdemes elmenni
A délután kettőtől este fél hatig tartó programsorozaton, óránként indulnak majd turnusok. A program keretében pedig többek között működés közben kipróbálhatjátok a magyar fejlesztésű GD80-at és a színes Primo otthoni számítógépet is.
Ez utóbbi legendás magyar modell idén lett 40 éves, és születésének története igencsak érdekes; hobbi- és otthoni számítógépnek készült, amit aztán1984-től 1986-ig gyártottak. Összesen 7000 darabot készítettek, ebből 1000 darabot valódi billentyűzettel. Létrejöttét pedig a Microkey Kutatási Fejlesztési Termelési Társulásnak köszönhetjük, ami a SZTAKI, az Elektromodul és a sárisápi Új Élet mezőgazdasági termelőszövetkezet alakított 1983-ban.
A GD80-on és a Primon kívül még szó lesz többek között a legendás, 50 éves CRAY-1 szuperszámítógépről és annak tervezőjéről is.
Ehhez, és a többi program látogatásához is, karszalag kiváltása szükséges, ami a felnőtteknek 3000 forint, a 6-18 éves gyerekeknek 1500 forint. A 6 év alatti gyerekek ingyenesen látogathatják a programokat.
Egy karszalag kiváltásával az összes programon részt vehettek, viszont ügyeljetek arra, hogy egyes programokra ezen felül előzetesen kell regisztrálnotok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.