Így fürdőzhettek kedvezményesen Budapesten, ha diákok vagytok

A tanév vége közeledik, és ezzel együtt megérkezett a strand- és fürdőszezon is. Jó hír a budapesti diákoknak: akár heti rendszerességgel látogathatjátok a főváros fürdőit.

Ahogyan arról már korábban írtunk, a budapesti diákok április elsejétől kedvezményt kaphatnak a főváros fürdőibe.

Mit kell tudni a kedvezményről?

Ahhoz, hogy élni tudjatok a lehetőséggel, két feltételnek kell megfelelni:

  • Budapesten kell tanulnotok (nappali tagozaton),
  • és érvényes diákbérlettel kell rendelkeznetek, amelyet a BudapestGO alkalmazáson keresztül vásároltatok.

Ha ezek megvannak, akkor hetente egyszer féláron csobbanhattok számos budapesti fürdőben, sőt, havonta egyszer a legnépszerűbb gyógyfürdőkbe is eljuthattok kedvezményesen. Ráadásul, ha a zárás előtti utolsó két órában érkeztek, a kedvezmény mértéke akár 80 százalék is lehet.

Még két hét van hátra a tanévből, de már most közel 29 fok van a tantermekben

Mely fürdők vesznek részt a programban?

Hetente egyszer 50%-os kedvezménnyel látogatható fürdők:

  • Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda
  • Dandár Gyógyfürdő
  • Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő
  • Paskál Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő
  • Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő
  • Pünkösdfürdői Strand
  • Római Strandfürdő

Havonta egyszer vehetők igénybe a kedvezmények az alábbi, népszerű gyógyfürdőkben is:

  • Rudas Gyógyfürdő és Uszoda
  • Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
  • Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda
  • Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

Mindkét kategóriában igaz: ha a zárás előtti két órában érkeztek, akkor a belépő árából akár 80% kedvezmény is jár.

Ezt tartsátok észben, ha tömegközlekedéssel mentek osztálykirándulni

Kik jogosultak a kedvezményre?

A fürdők kedvezményes látogatására azok a diákok jogosultak, akik budapesti lakcímmel rendelkeznek vagy budapesti oktatási intézményben tanulnak nappali tagozaton, valamint az alábbi diákbérletek egyikével rendelkeznek a BudapestGO applikációban:

  • Havi Budapest-bérlet közoktatásban tanulóknak
  • Havi Budapest-bérlet felsőoktatásban tanulóknak
  • Kedvezményes Pest vármegyebérlet tanulóknak
  • Kedvezményes országbérlet tanulóknak

Fontos: a kedvezmény kizárólag a bérlet érvényességi ideje alatt vehető igénybe.

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.