Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Akkor derült ki mekkora a baj, amikor gyereket eszméletlen állapotban kórházba vitték.
Egy tíz hónapos, eszméletét vesztett kisbabát szállítottak kórházba Jászkisérről május 20-án , akiről az orvosi vizsgálat során súlyos bántalmazás és elhanyagolás nyomai derültek ki. A baba mindkét lábán törések nyomait égési sérüléseket, hámhiányt és alultápláltságot állapítottak meg - írja a 24.hu.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a szülők – élettársak – hosszú időn át nem vitték orvoshoz a gyereket, nem gondoskodtak róla megfelelően, és az alapvető higiéniai ellátásban is hiányosságokat mutattak. Ezzel súlyosan megszegték a szülői kötelességeiket, veszélyeztetve
a baba testi épségét és egészségét.
A Jászberényi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indítványozta a szülők letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A döntés ellen mindkét szülő fellebbezett, így az még nem jogerős. Az ügyészség szerint fennáll a veszélye annak, hogy a szülők befolyásolnák a tanúkat, vagy folytatnák a bántalmazó magatartást.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.