Különválna a ritmikus gimnasztika szakág, gyerekbántalmazási ügy is állhat a háttérben

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) május 22-ére közgyűlést hívott össze, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja a ritmikus gimnasztika (rg) szakág kiválásáról szóló döntés lesz. A különválás mögött azonban nem csupán adminisztratív vagy pénzügyi okok állhatnak.

  • Eduline

Egy éve a Gymnastics Ethics Foundation (GEF) etikai vizsgálatot indított egy magyar edző-sportvezető ellen, akit azzal vádolnak, hogy verbálisan és fizikailag bántalmazza tanítványait. A gyanúsított nem más, mint Deutsch-Lazsányi Erika, Deutsch Tamás felesége, aki a sportágon belül komoly befolyással bír - írta a Népszava.

A GEF-hez Lazsányival kapcsolatban mostanra több tucat bejelentés érkezett. Mivel a nemzetközi szövetség (FIG) komolyan veszi az etikai ügyeket, ezért ha bebizonyosodnak a vádak, akkor komoly büntetést is kiszabhatnak az edzőre.

A Népszava megkereste a MATSZ-ot is. A szervezet válaszában megerősítette, hogy teljes körű vizsgálat indítottak a sportágon belül.

A ritmikus sportgimnasztika szakág kiválását pedig hivatalosan azzal indokolták, hogy önálló szervezetként több forrásban bíznak, ugyanakkor a nemzetközi szövetség szabályai szerint ezt teljesen nem lehet megvalósítani, mert az rg szakági szövetség nem jogosult nemzetközi versenyeken való részvételre, így a nemzetközi kapcsolattartás és nevezés ezután is a MATSZ-nál  maradna.

A háttérben azonban a lapnak nyilatkozó forrás szerint az etikai vizsgálat áll, és az a szándék, hogy a kiválással elkerüljék a nemzetközi felelősségre vonást.

Az Eduline-on korábban a Sebestyén Júlia-ügy kapcsán beszélgettünk Nagy Sándor sportpszichológussal, aki akkor úgy fogalmazott, hogy generációkon keresztül átöröklődik az edzői szakmában néhány olyan módszer, ami ma már idejét múltnak számít.

Többek között ide tartozik, ha egy gyereket a teljesítményjavítás céljából a többiek előtt az edző valamilyen feladattal bünteti vagy megszégyenítő helyzetbe hozza, vagy ha sérülten versenyezteti téthelyzetben.

A sportpszichológus kitért arra is, hogy szerencsésebb, ha egy edző a fizikai feladatokat nem büntetésre, hanem fejlesztésre használja. Ebből adódóan olyan feladatokat kell adni a gyerekeknek, ami megfelel az életkori sajátosságaiknak, a sportágnak és nem utolsó sorban fejleszti őket.

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.