Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A gyerekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez fordul a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a korábbi Európa-bajnok, Sebestyén Júlia ügyében.
Lezárult Sebestyén Júlia elleni fegyelmi vizsgálat, amit azért indítottak, mert több szülői panaszt tett, hogy a korábbi Európa-bajnok az edzéseken lelkileg és fizikailag is bántalmazza a gyerekeket - írja az Index.
Az üggyel kapcsolatban a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) közleményt adott ki, amelyben kifejtette, hogy az Elsőfokú Etikai és Fegyelmi Bizottsága (EFB) eljárt a Gór-Sebestyén Júlia személyével, valamint az általa vezetett Sebestyén Korcsolya Sport Egyesületben történtekkel kapcsolatos bejelentésekben. Az EFB fegyelmi eljárást megszüntető határozatot hozott, ugyanakkor kitért két fontos körülménmyt kiemelt:
A MOKSZ a kőzleményéban hangsúlyozta, hogy bárminemű gyerekbántalmazást elítél és elutasít. Szigorúan és következetesen jár el ezekben az ügyekben, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a hozzá érkezett bejelentésekben megfogalmazott tényállásokat, körülményeket pontosan felderítse, ezért a MOKSZ az EFB javaslatával megegyezően – a gyerekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez fordul.
A MOKSZ a fenti esettől függetlenül gyerekvédelmi programjának keretében a jövőben jelzőrendszert vezet be, amelynek kapcsán átdolgozza az érintett szabályzatait, külön etikai kódexet fogalmaz meg a sportolók, az edzők és a szülők részére. Emellett a szövetség az edzőknek a korszerű edzésmódszerekről – különös figyelemmel a pozitív ösztönző eszközökre – továbbképzést is szervez.
A Sebestyén Júliát érintő botrány még tavasszal robbant ki. Akkor az Indexnek Galambos Rita edző, a Jégördög SE elnöke úgy fogalmazott, hogy Sebestyén erőszakos módszerei köztudottak, ezért a fiatal sportolók folyamatosan hagyják el a klubját. Egy szülő név nélkül azt mondta, hogy a gyerekének a mínusz két fokban le kellett vennie a korcsolyáját, és harisnyában kellett a jégen büntetőgyakorlatokat végeznie. Egy másik szülő azt nyilatkozta, hogy az egykori Európa-bajnok lelkileg gyötri a gyerekeket, nem tűri az ellentmondást, egyes versenyzőkkel szemben kirekesztő, de olyan is előfordult, hogy a versenyen betegen vagy sérülten is kellett indulnia a tanítványának.
Az eset kapcsán akkor Sebestyén Júlia is megszólalt a lapnak.
Sosem volt kérdés: szigorú vagyok, sokat követelek, magam is ebben a szellemben nevelkedtem. Minden élsportoló tudja, mennyi munkával, mennyi áldozattal jár a siker.
- jegyezte meg Sebestyén, majd hozzátette, hogy a felkészülési időszakban sokszor van szükség keménységre, határozottságra, hiszen jó eredményt szeretnének elérni. Az egykori Európai-bajnok szerint ez minden sportág élsportolói esetében ugyanígy van.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.