Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Csak drága, fizetős lehetőségek maradnak a rászoruló gyerekek számára.
Idén nem lesz lehetőség napközis Erzsébet-táborok szervezésére. Feltételezhetően azért, mert a kormány azokat a továbbiakban nem finanszírozza - tudta meg a Népszava.
A lap értesülései szerint a napközis Erzsébet-táborok megszűnését márciusban jelentették be a szervező Erzsébet Alapítvány képviselői egy szakmai nyílt napon Zánkán.
Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban csak ottalvós táborokat tarthatnak, és bár a döntést a Kulturális és Innovációs Minisztérium egyelőre nem erősítette meg, sokat elárul, hogy a táborok honlapján már nem elérhető ez a lehetőség. Az érdeklődőket "A keresett oldal nem található" üzenet fogadja.
Napi 100 forintba került
A lap szerint a tábortípus kifejezetten népszerű volt, hiszen azokat nem táborhelyeken, hanem a gyerekek lakóhelyén szervezték meg pályázatok után például iskolák, önkormányzatok vagy családsegítő szolgálatok. Így tehát a gyerekeknek nem kellett elutazniuk ahhoz, hogy a nyári szünet alatt akár végig programokon, kirándulásokon vegyenek részt és napi négyszeri étkezésben részesüljenek. Mindezt 100 forint/nap jelképes összegért, hogy a rászoruló családok is ki tudják fizetni.
Számukra mostantól csak a jóval drágább lehetőségek maradnak, holott a Népszava emlékeztet, hogy az Erzsébet-táborok 2012-es indulása óta azokon körülbelül 1,4 millióan vettek részt, köszönhetően a nagyrészt állami finanszírozásnak. Az Erzsébet Alapítvány legutóbbi beszámolója szerint például 2023-ban 11,5 milliárd forint állami támogatást kaptak a táborok megszervezésére, 2024-ben pedig Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter azt mondta; az állam 9 milliárd forinttal támogatta az Erzsébet-táborokat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.