Ezekre a szinte ingyenes nyári gyerektáborokra lehet még jelentkezni

Vannak olyan nyári táborok, ahol csak az étkezést kell fizetnie a szülőnek, vagy az átlagnál jóval kevesebbe kerül a napidíj. Összegyűjtöttük a legolcsóbb táborokat, amiket találtunk az idei nyárra.

A nyári szünet a gyerekeknek öröm, a szülőknek viszont gyakran logisztikai rémálom – főleg, ha nem akarják, hogy a gyerek egész nap a képernyő előtt üljön, de közben nem szeretnének egy vagyont költeni egy hét táborra. Ma már teljesen átlagosnak számít, hogy egy 5 napos, napközis táborért átlagosan 70 ezer forintot kérnek, ami többgyerekes családoknál könnyen megsokszorozódik.

Nem feltétlen kell egy kisebb vagyonba kerülnie egy izgalmas nyári tábornak

Az Eduline-nál megpróbáltunk ránézni a másik végletre is: vajon vannak-e ingyenes táborok? Hát, röviden: nem igazán. Teljesen ingyenes lehetőségekkel nem találkoztunk, de szerencsére akadnak olyan programok, amik tényleg megfizethetőek, és sokszor ugyanúgy tele vannak élményekkel, mint a drágább társaik.

Ezért összeszedtük azokat a táborokat, ahol a részvételi díj nem haladja meg az 50 ezer forintot – sőt, van, ahol már napi néhány száz forintért biztosítanak felügyeletet, programokat és napi háromszori étkezést is.

Mutatjuk az általunk összegyűjtött táborokat:

Hegyvidék

2025-ben is szeretettel vár minden gyerekeket a Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Tábor, ismertebb nevén a Mátyás Tábor. A Normafa varázslatos erdei környezetében idén is izgalmas programokkal, tematikus hetekkel és felejthetetlen élményekkel készülnek.

Fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy idén már nemcsak a Közép-Budai Tankerületi Központ által fenntartott iskolába járók és a XII. kerületi lakosok jelentkezhetnek kedvezményesen a táborba, hanem

  • minden, a XII. kerületben működő feladatellátási hellyel rendelkező köznevelési intézménybe járó
  • vagy XII. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező gyerek is.

Tábordíjak:

  • Kerületi gyermek részére: 18.800,- Ft/gyermek/turnus (hét)
    • 50%-os étkezési kedvezménnyel: 12.450,- Ft/gyermek/turnus (hét)
    • 100%-os étkezési kedvezménnyel: 6.100,- Ft/gyermek/turnus (hét)
  • Külsős gyermek részére: 32.700,- Ft/gyermek/turnus (hét)

Bővebb információt a táborról itt találtok.

Ferencváros

2025 nyarán ismét megnyitja kapuit a napközis tábor a Belső- és Középső-Ferencváros általános iskolás tanulói számára. A gyerekek napi háromszori étkezést kapnak, a térítési díj megegyezik a tanév során fizetett napközis díjjal.

Étkezési díj:

  • Teljes ár: 1.509 Ft/nap (ebből 1.049 Ft-ot az önkormányzat átvállal, a szülői hozzájárulás 460 Ft/nap)
  • Kedvezményes (50%): 230 Ft/nap

Bővebb információt a táborról itt találtok.

Óbuda

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. nyári gyermekfelügyeletet biztosít nyári napközis tábor formájában, két helyszínen is. Összesen hét turnust indítanak, melyek június 30. - augusztus 15- ig tartanak.

A napközis tábor ingyenes, azonban a részvétel feltétele az étkezési díj befizetése. (Ennek összege az oldalon nincs feltüntetve.)

Bővebb információt a táborról itt találtok.

Újbuda

Budapest XI. Kerület Önkormányzata idén nyáron is megszervezi a kerületi napközis tábort az 1–7. osztályt elvégzett, különleges gondozást nem igénylő kerületi gyerekek számára.

A táborban változatos programok várják a résztvevőket: sport (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, strandröplabda, sorversenyek), kézműves foglalkozások, kirándulások, könyvtári olvasás, színházi előadások, valamint úszás és vízi játékok szakképzett felügyelettel.

Részvétel feltétele: napi háromszori étkezés megrendelése és befizetése.

  • Étkezési díj: 2.882 Ft/nap

Bővebb információt a táborról itt találtok.

 

Pixabay

Dunaharaszti

Dunaharaszti Város Önkormányzata megbízásából 2025 nyarán ismét megrendezésre kerül a napközis tábor a 7–12 éves, első-hatodik osztályos tanulók számára. Egyedi elbírálás alapján 14 éves kor alatti tanulók is részt vehetnek.

A tábor teljes időtartama alatt biztosított a napi háromszori étkezés és a folyamatos felügyelet. A gyerekeket játékok, sportprogramok, vetélkedők, valamint civil szervezetek által szervezett ingyenes programok és kirándulások várják.

Részvételi díj:

  • Tábor: 7.500 Ft/hét
  • Étkezés: 6.825 Ft/hét
  • Kedvezményes étkezés: 3.413 Ft/hét

Bővebb információt a táborról itt találtok.

Gyöngyös

Gyöngyös Város Önkormányzata 2025 nyarán is megszervezi napközis táborát a gyöngyösi lakcímmel rendelkező alsó tagozatos diákok számára. A tábor célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a családoknak, akik a nyári szünet alatt nem tudják megoldani gyerekük napközbeni felügyeletét.

Részvételi díj:

  • Étkezési díj: 1.185 Ft/fő/nap
  • (Kedvezményes étkezés 50% vagy 100% támogatással elérhető.)

Bővebb információt a táborról itt találtok.

Székesfehérvár

A Bregyó-közi városi napközis tábor 2025. június 30. és augusztus 15. között, hét héten át várja a gyerekeket változatos programokkal. A résztvevők sportolhatnak, kézműveskedhetnek, ismeretterjesztő foglalkozásokon vehetnek részt, ellátogathatnak a moziba, a Koronás Parkba, illetve a városi strandra is.

A tábor díj:

  • székesfehérvári gyerekeknek 3.650 Ft/fő/turnus (730 Ft/nap), mely tartalmazza a napi háromszori étkezést is.

A Velencei Ifjúsági Tábor 2025. július 6–25. között, három ötnapos turnusban nyújt élményekkel teli kikapcsolódást. A gyerekek minden héten más-más tematikájú programokon vehetnek részt: sport, társasjáték, kézműveskedés, rejtvényfejtés, strandolás, kirándulás, esti számháború, lézerharc és közös bulik teszik emlékezetessé a nyarat.

Tábor díjak:

  • A tábor díja székesfehérvári gyerekeknek: 25.000,- Ft/fő/turnus.
  • A nem fehérvári lakcímmel rendelkező, de fehérvári iskolába járó gyerek esetén: 40.000,- Ft/fő/ turnus.
  • A nem fehérvári lakcímmel és nem fehérvári iskolába járó gyerek esetén: 50.000,- Ft/fő/turnus.

Bővebb információt a táborról itt találtok.

Veszprém

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata nyári tábort szervez a veszprémi Általános Iskolában tanuló és Veszprémbe bejelentett lakcímmel rendelkező 1-7. osztályt végzett diákok számára.

A térítés díja:

  • 6000 Ft/fő/nap

Bővebb információt a táborról itt találtok.

 

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.