Különleges pályázati lehetőség: magyar diákok kérdéseire válaszolnak a kínai űrállomásról

A kezdeményezés keretében magyar diákok űrkutatással kapcsolatos kérdéseit és kísérleteit várják, melyeket a Tienkung űrállomáson dolgozó űrhajósok fognak megválaszolni és bemutatni.

A Kínai Nagykövetség és a China Manned Space űrügynökség felajánlására magyar diákok által összeállított kérdésekre válaszolnak és általuk kitalált kísérleteket terveznek bemutatni a Tienkung kínai űrállomáson – számolt be róla a Vasárnap.hu.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló pályázatot hirdetett, amelyre az ország minden részéből várják - bármely korosztályból - a diákok kérdéseit és kísérleti javaslatait. A program célja, hogy a magyar fiatalok betekintést nyerjenek a világ legmodernebb űrállomásán zajló életbe és kutatásokba.

A pályázatra a diákok az űrbéli mindennapi élettel kapcsolatos kérdéseiket, valamint az űrállomáson fellelhető eszközökkel, a súlytalanságban elvégezhető demonstrációs kísérletek ötletét küldhetik be. A legizgalmasabbnak ítélt 15 kérdést és 2 kísérletet pedig a Svábhegyi Csillagvizsgáló által felkért szakmai zsűri fogja kiválasztani.

Ezt követően a nyertes pályázatokat a China Manned Space űrügynökség is elbírálja, és amelyek arra érdemesek, felkerülnek a Tienkung űrállomásra, ahol jelenleg a Sencsou-19 küldetés háromtagú személyzete teljesít szolgálatot.

Az űrállomás személyzete egy rendhagyó űrbéli tanóra részeként 30 percben fogja megválaszolni a magyar diákok kérdéseit, és lehetőségektől függően végrehajtják a kísérleteket is.

Az elkészült űrbéli tanórát a Magyar Tudományos Akadémia Székházában tervezik levetíteni júniusban, a Magyar Tudomány Ünnepe 2025/2026 rendezvénysorozat elemeként. A filmvetítésre azokat a diákokat is meghívják, akiknek a kérdései vagy kísérletei sikeresen kijutottak a kínai űrállomásra. Az oktatófilmen ezeknek a diákoknak a nevét, iskoláját és lakóhelyét is feltüntetik majd.

A kérdéseket és ötleteket 2025. március 11-ig küldhetik be a magyar diákok. A pályázat pontos leírása ide kattintva érhető el.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.