A 15 éves diák is megfordult a Kincsvadászok című műsorban

A diáknak gyakornoki állást és tehetséggondozást is ajánlottak a kereskedők.

  • Rodler Lili

A Kincsvadászok szerda esti adásában egy 15 éves eladó is bemutatkozott a nézőknek, akit édesapja kísért. Mint kiderült, Dominik egy – tudomása szerint – Kmetty János alkotással érkezett meg a stúdióba, amit egy online aukción vásárolt édesapja segítségével – írta meg a 24.hu.

Dominiket nagyon fiatal kora óta érdekli a művészet, 11 éves korában kezdett el először foglalkozni vele, akkor még cipők rajzolásával és külföldi festők könnyebb képeivel. Később elkezdett az édesapjával galériákba járni, és katalógusokat olvasni, hogy fejlessze magát.

Azóta is rendszeresen járják az aukciókat az édesapjával. A fiú szándéka egyébként az, hogy ha sikerül túladnia a képen, akkor a befolyó összeget egy új műalkotásba fekteti.

Eladni a képet nem sikerült, viszont sokkal értékesebb ajánlatokkal távozhatott, ugyanis minden kereskedőt lenyűgözött a fiú ambíciója.

 

„Nyári program van már? Egy pár hét gyakornokság érdekelne?” – kérdezte Dominiktől Nagyházi Lőrinc, a Nagyházi Galéria és Aukciósház társtulajdonosa és jövőbeli vezetője.

„Én segítséget szeretnék neked ajánlani. Nagyon tetszik, hogy ennyire érdekel ilyen fiatalon, és ilyen határozottan, saját pénzedet rakod bele. Én azt mondom neked, hogyha nálatok marad a kép, hozd be, én előkerítem rá azt a szakembert, aki számomra a legtöbbet adja, kifejezetten Kmetty irányában. Díj- és térítésmentesen bevizsgáltatom, kiderítem neked, hogy akkor ezzel most mi lehet” – ígérte Nagyházi.

A fiatal eladó elhivatottsága Fertőszegi Péternek, a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. művészeti igazgatójának is imponált. Felajánlotta neki, hogy bejárhat a BÁV Becsüs Akadémia művészet- és festészettörténeti óráira, és idő előtt végighallgathatja a kurzust, hogy minél többet tudjon tanulni a szenvedélyéről addig is, amíg elérkezik az érettségiig.

Dominik – ahogyan Nagyházi ajánlataira, úgy erre is – igent mondott.

 

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.