Részegen elkötötte szomszédja kocsiját egy 16 éves fiú Tolnában

Nem jutott messzire, mert pechére szinte üres volt az autója tankja.

Vasárnap kora este egy fürgedi férfi az utcán úgy hagyta nyitva a kocsiját, hogy még a kulcsot is benne hagyta. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki beleül az autójába és elhajt vele - írja a police.hu.

A férfi ekkor nem ijedt meg, rögtön biciklire pattant és a tolvaj után eredt. Szerencsére a kocsi tankja szinte teljesen üres volt, így a tolvaj csak egy-két kilométert tudott menni vele. Ezután kiderült, hogy az autót a szomszédban lakó 16 éves fiú kötötte el, akinek a kora miatt még jogosítványa sem lehetett és ráadásul még részeg is volt.

Amikor a férfi számon kérte a fiút, hogy miért vitte el a kocsiját, a tizenéves rátámadt. A fiú ellen többek között jármű önkényes elvétele bűntett, ittas járművezetés vétség, könnyű testi sértés – indítottak eljárást a Tamási Rendőrkapitányságon.

Nemrég egy sümegi tizenévest kaptak el a rendőrök, aki ismerőse autójával jogosítvány nélkül száguldozott.

 

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.