Osztálykiránduláson talált egy ritka leletet a 10 éves kisfiú

A mikromozaikokkal teli medált a földön pillantotta meg a gyerek.

Az Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA) közösségi oldalán számolt be a nem mindennapi esetről. A 10 éves Nehorai Nir osztálykiránduláson vett részt Ein Karemben.

Éppen ehető növényeket szedtünk, és meglepődve láttam, hogy a domboldalban egy gyönyörű piros gránátalma hever

- mondta Nir, aki miután felvette a gyümölcsöt, egy kukacot talált benne, ezért végül otthagyta a gyümölcsöt. Miközben sétált vissza a társaihoz, egy színes, csillogó tárgyat pillantott meg.

A keresztalakú medaliont a gyerek kihúzta a földből, majd ezután értesítették az Izraeli Régiségügyi Hatóságot (IAA), akik megállapították, hogy a lelet nagyjából 100-200 éves lehet, és bonyolult mikromozaikos technikával készült. A régészek szerint feltehetően a medált egy keresztény zarándok veszíthette el, hiszen a hagyomány szerint Ein Karem Keresztelő Szent János szülővárosa volt.

 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.