Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Sokszor mondják, hogy régen minden jobb volt, de vajon igaz lehet? Az biztos, hogy megvan a maga szépsége és hangulata, ha régi képeket nézegetünk.
A Fortepan abba a szerencsés helyzetbe hoz minket, hogy szinte bármiről találhatunk régi képeket. Korábban a budapesti egyetemekről készítettünk egy válogatást, hogy hogyan is néztek ki, milyen változásokon mentek keresztül közel 100-150 év alatt.
Az ünnepre való tekintettel kiválogattunk egy karácsonyi képsorozatot, amik segítségével megidézhetjük az elmúlt idők karácsonyát. Kezdjük is a sort rögtön az 1900-as évek elején 1906-ban. A kép, a kornak megfelelően, képeslapszerűen van megkomponálva. Valószínűleg az újszülött első karácsonyát örökítette meg.

A következő pillanatkép 1910-ből maradt ránk és nagy eséllyel egy orvoskarácsonyt mutat be. Hasonlóan a ma is tartott ünnepségekhez, itt is az látszik, hogy a doktorok egy csoportban összegyűlnek és pár pohár bor mellett kellemesen elbeszélgetnek.

1914-ben sem maradt el az ünnepi megemlékezés. Akkoriban a Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. irodaházában hadikórház üzemelt. A későbbiekben vendéglő lett belőle, majd a Magyar Atlétikai Club klubháza. De ’14-ben még itt adták át a sebesült tiszteknek az ajándékokat.

Ugyanebben az évben készült a kép is a Vigadóban, ahol feldíszített karácsonyfák hada várta, ajándékok kíséretében a hadbavonult katonák gyerekeit. Az ünnepség az Ezer karácsonyfa nevet viselte.

1936-ban még gyönyörű hótakaró borította az utcákat. A képen éppen a Belgrád – akkor még Ferenc József – rakparton karácsonyfákat vásároltak az emberek.

A ’40-es években pedig ilyen ajándékok kerültek a fa alá.

De akkoriban a vasútmodelleknek is nagy divatja volt.

1954-ben Szentendrén ilyen izgatottsággal nézegették a kirakatot a fiatalok.

Nem csak a Lendvay utca 13. alatt, az Ódry Árpád Színészotthonban volt ’57-ben nagy divat a rengeteg angyalhaj a fákon. Szinte minden háztartásban ezüst, arany vagy halovány kék műanyag angyalhajakat aggattak a karácsonyfákra.
A képen Gobbi Hilda és Kende Paula színművésznők láthatóak, az otthonban tartott karácsonyi ünnepségen.

1969-ben pedig ilyen bőséges kirakatokkal csábították be az embereket.

A Szerencsi Csokoládégyár még most is készít a karácsonyi időszakra édességeket. 1979-ben ilyen felhozatallal lehetett őket megtalálni a boltokban.

Ismerős a plakát? 1982-ben Tóth József Füles fényképész ezt a képet komponálta karácsonyi reklámnak a Skálacoop áruházak és a Szövetkezeti áruházak számára. A képen látható minden elem a valódi méretében látható, és saját maga állította össze a kép kompozícióját.

Végül pedig ’89-ben ilyen ünnepi asztallal készültek a karácsonyi vacsorára.

Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.