Melyik magyar egyetemnek van a legszebb épülete? Szavazzatok!

Impozáns homlokzat erősen századfordulós karakterelemekkel, esetleg monumentális és minimalista – kíváncsiak vagyunk arra, hogy szerintetek melyik nagyobb egyetemnek van Magyarországon a legszebb épülete.

Egy-egy boltív, az ablakokon beszűrődő fények vagy éppenséggel az egyetemi legenda szerint a vizsgák előtt szerencsét hozó szobor - a legtöbb egyetemi épületnek van egy sajátos hangulata, ami különlegessé teszi azt az odajáró hallgatóknak.

 

Arról nem beszélve, hogy a gyakran többszáz éves épületeknek a története sem hétköznapi. Például a Budapesti Corvinus Egyetem „ E” épületét abból a Fővámpalotából alakították ki, ami annak idején Ybl Miklós tervei alapján készült. Az ELTE BTK ELTE „E” épületében végezte a kísérleteit többek között az intézmény mai névadója, Eötvös Loránd fizikus. De az is érdekes, hogy 2015-ben Győrben a Széchenyi István Egyetem Építész Műteremházát 2008-ban az egyetem egykori kompresszorházából alakították ki.

Most arra kérnénk benneteket, hogy döntsétek el, melyik egyetemé a legszebb épület. Lehet ez a könyvtár, a főépület vagy a kollégium, ami szerintetek a legkülönlegesebb. Csupán annyi dolgotok van, hogy december 15-én éjfélig szavazzatok arra az egyetemre, amihez tartozik.

Mire kell figyelnetek?

  • Válasszátok ki a szerintetek legszebb egyetemet, és utána kattintsatok a "choose" gombra
  • Naponta egyszer szavazhattok, de a verseny végéig többször is leadhatjátok a voksotokat.
  • A szépségverseny december 15-én 23 óráig tart, eddig tudtok szavazni is.
  • Győztest december 16-án hirdetünk.

 

Hogy hogyan néztek ki régen az egyetemek, azzal az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.