Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Megtanult kódolni, a reaktor egyes részeit pedig saját kezűleg építette meg.
Magolás helyett a kreativitást választotta és 1,5 év alatt egy fúziós reaktort épített egy 17 éves olasz diák, Cesare Mencarini, a walesi Cardiff Sixth Form College tanulója, hogy elvégezze a középiskolát - számolt be róla az IFLScience.
A mérnöknek készülő tanuló egy különleges vizsgaformát választott a középiskolai évei befejezésére. A brit oktatási rendszer bizonyos intézményeiben elérhető Extended Project Qualification ugyanis lehetővé teszi, hogy a megszokott magolós, papíralapú vizsgáktól eltérően a diákok egy projekt megvalósításával fejezzék be a tanulmányaikat. Az ezt a vizsgaformát választó Mencarini pedig nagy fába vágta a fejszéjét; egy YouTube-videó arra inspirálta, hogy egy forró plazmát létrehozni képes fúziós reaktort építsen, amivel neutronokat tud előállítani.
A projekt maximum költségvetése 5000 font lehetett, ami a jelenlegi árfolyamon átszámítva valamivel több mint 2,3 millió forint. Ez egy ilyen jellegű projekt esetén nem túl magas összeg, ezért a diák a kreativitását használta, hogy csökkentse a költségeket. A reaktor bizonyos részeit saját kezűleg építette meg, megtanult kódolni, a vezérlést pedig egy bankkártya méretű egykártyás Rasberry Pi számítógéppel oldotta meg.
Közleményében azt írta, tanárai először attól tartottak, hogy a projekt túl veszélyes, a kockázatelemzés szerint viszont nem volt mitől tartani, így végül az intézmény támogatásával vágott bele a megvalósításba.
A reaktor megépítése 1,5 évbe telt, és bár a végén nem tudta olyan forróságúra hevíteni a plazmát, hogy megtörténjen a fúzió, a szerkezet létrehozása önmagában akkora teljesítmény, hogy a munkáját a Cambridge-i Tudományos Fesztiválon mutathatta be. Yannick Verbelen, a Bristoli Egyetem munkatársa pedig munkát ajánlott neki; szeptembertől nagyobb reaktorokon dolgozhatna az intézményben.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.