Nem a Sziget drága, nekünk alacsonyak a béreink

Míg Magyarországon a minimálbér összege alig elég egy hatnapos Sziget bérletre, egy holland fesztiválozó a legrosszabb esetben is csak a fizetése egyötödét költi ugyanerre.

  • Székács Linda

Augusztus 7-én ismét megtelt a Hajógyári-sziget, elkezdődött az ország legnagyobb és talán legjobban várt fesztiválja, amit idén 30. alkalommal rendeztek meg. Azok a fesztiválozók, akik az utolsó jegyárfordulót követően váltottak bérletet a Sziget Fesztiválra 154 900 forintot fizettek azért, hogy egy héten keresztül maguk mögött hagyják a valóságot. De egy napijegynek is borsos ára van, 38 500 forintba kerül, ha valaki mindössze egy napra érkezne a Szigetre, a határ pedig a csillagos ég. Lehetőség van ugyanis már VIP napijegyeket és bérleteket is vásárolni. Az utóbbi ára hat napra 240 900 forint.

Évről évre heves - jellemzően internetes - vitákat vált ki, hogy vajon drága-e ennyi pénzért a Sziget. Ha azt nézzük, hogy a budapesti Ed Sheeran koncertre egy állójegy ára is megközelítette a 40 ezer forintot, a Coldplay szintén budapesti koncertjeire pedig 20-135 ezer forint között lehetett jegyet váltani, egyértelműen kijelenthető, hogy 6 nap bulizásért és előadók tucatjáért nem sok 154 ezer forint.

Az viszont már más kérdés, hogy ehhez jellemzően hozzáadódik a szállás költsége, aminek összege nagyban függ attól, hogy sátraznak-e a résztvevők, kabint bérelnek, vagy a városban szállnak meg egy hostelben vagy szállodában. Extra költséget jelentenek továbbá a fesztiválon fogyasztott ételek és italok. Egy félliteres csapolt sör például 1730 forintba kerül, enni viszont már 3200 forintért vagy annál olcsóbban is lehet, tavaly ugyanis bevezették, hogy a büféknek muszáj ezen az áron legalább egyféle teljesértékű ételt is árulniuk.

 

Kriza Márton

Van is olyan food truck a fesztivál területén, amin óriási betűkkel ez a 3200 forintos összeg szerepel azt hirdetve, hogy náluk minden étel maximum ennyibe kerül. A kínálatukban pedig van cipóban tálalt gulyásleves és lecsó is, tehát ezért az összegért nem csupán egy adag krumplit kapnak, akik úgy döntenek, hogy náluk ennének, hanem tényleg egy adag laktató ételt.

Bár a fesztivál tehát a magyarok számára egyáltalán nem olcsó, a külföldi bulizni vágyók annál nagyobb arányban áramlanak Budapestre olyan országokból, mint Hollandia, Belgium, Németország, vagy éppen Ausztrália.

Az Eduline-nak a Sziget első napján nyilatkozó holland társaság például azt mondta; a hatnapos Sziget bérlet áráért a holland Mysteryland fesztiválon mindössze három napot tölthettek. Határozottan bólintott rá arra, hogy olcsó a Sziget, egy körülbelül tizfős belga társaság is, de így vélekedtek az általunk megkérdezett brit és német bulizók is.

 

@eduline.hu A külföldieknek nem drága a Sziget, igaz, a fizetésük is teljesen más, mint a magyar fesztiválozóknak. Ti mit gondoltok, drága a Szigeten 6 nap 154 900 forintért? #sziget #szigetfestival #sziget2024 #fesztival #magyar #magyartiktok #fy #fyp #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Azt azonban hozzá kell tenni, hogy ezekben az országokban jellemzően jóval magasabbak a bérek, mint nálunk. Míg Magyarországon például a nettó minimálbér 177 ezer forint, Hollandiában és Belgiumban ez körülbelül 2100 euro, vagyis 831 ezer forint körül mozog. Ez azt jelenti tehát, hogy míg nálunk a minimálbér összege éppen csak elég egy hatnapos Sziget bérletre, addig Hollandiában a legrosszabbul keresőknek is mindössze a havi fizetésük egyötödébe kerül ugyanez a jegy. Még úgy is megéri tehát nekik Magyarországon fesztiválozni, hogy ahhoz repülővel, vonattal, vagy autóval több órát kell utazni.

 

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.

Sokkal olcsóbb albérleteket, kauciómentes bérlést és ingyenes közjegyzői hitelesítést biztosítana az egyetemistáknak a Momentum

A Momentum Mozgalom egy diákoknak szánt állami lakásügynökség létrehozását kezdeményezné a Tisza-kormánynál, amely közvetítőként lépne be a hallgatók és a lakástulajdonosok közé, hogy a hallgatók akár 30 százalékkal olcsóbb albérletekhez juthassanak, biztosítva legyen számukra a kauciómentes lakásbérlés és az ingyenes közjegyzői hitelesítés is.